Háromszáz önkéntese van a pécsi programnak

Kultpol

(MTI) - Az önkéntesek május óta ezerötszáz óra ingyenmunkát végeztek az EKF-hez kapcsolódó rendezvényeken, amely nemzetközi összehasonlításban is jó eredmény, és azt jelzi, hogy a program iránt jelentős az érdeklődés.

 
Az önkéntesek alapvetően két csoportra oszthatók. Többségük olyan fiatal, aki szeretné kipróbálni magát, gyakorlatot, tapasztalatokat akar szerezni rendezvények lebonyolításban, kisebb hányaduk pedig társaságba, közösségbe vágyó nyugdíjas.
 
A jelentkezőkkel egyénileg elbeszélgetnek, felmérik mihez értenek, mihez lenne kedvük, s ennek megfelelően kapnak feladatot. Jövőre már megkezdődnek az önkénteseket felkészítő koordinátori képzések is, melyeken elsajátítható, miként lehet közösségek munkáját összehangolni, a résztvevőkkel jó kapcsolatot kialakítani.
 
A program elnevezése nem jelenti azt, hogy 2010-ben 2010 önkéntes bevonása és folyamatos alkalmazása lenne a céljuk, de komoly eredmény lenne, ha egyszerre ennyi önkéntessel tudnának egy helyen megjelenni, kampányolni. Pécs egyébként nemzetközi önkéntes program beindítását is tervezi. Elképzelések szerint 2010-ben száz, különböző országokból érkezett önkéntes tevékenykedne Európa három kulturális fővárosában, Essenben, Isztanbulban és a baranyai megyeszékhelyen.