Hatszázmilliót költenek az EKF-program külföldi népszerűsítésére

(MTI) - A 2010-es program költségvetése 1,8 milliárd forint, ami még módosulhat, ennek több mint egyharmadát költik külföldi megjelenésre - tette hozzá, miután sajtótájékoztatón ismertette az EKF-program megjelenését a Sziget fesztiválon.
 
Kifejtette, hogy számos partnervárossal kötöttek megállapodást külföldön. 2010 két másik kulturális fővárosával évek óta szoros az együttműködés, emellett nyugat-balkáni városokkal is erősítik a kapcsolatokat. Az elmúlt években egyre többször jelennek meg külföldi kulturális rendezvényeken, de vannak például egyetemi együttműködések is - fűzte hozzá.
 
 
 
A külföldi megjelenések egyik példája lesz októberben egy három napos pécsi bemutatkozó "mini-fesztivál" Zágrábban. Ezen az eseményen például két különböző helyszínen szerveznek kulturális programokat, lesz táncbemutató és irodalmi est is. Emellett pedig egy nemzetközi Zrínyi-konferenciát is tartanak - hangsúlyozta Szalay Tamás. A legtöbb külföldi vendégre a környező országok mellett a skandináv országokból és Hollandiából számítanak - tette hozzá.
 
A Szigeten való megjelenés egyik célja is az, hogy a külföldi vendégeknek bemutassák a Pécs 2010-es projektet. A Szigetre a programok mellett többnyelvű szóróanyaggal készülnek, és erre az időpontra már angolul, németül és horvátul is olvasható hivatalos weboldaluk.
 
 
 
Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója is azt hangsúlyozta, hogy a fesztivál szervezői is "megpróbálják a maximumot kihozni" a pécsi projekt szigeti megjelenéséből, mindent megtettek annak érdekében, hogy minél több külföldi is megismerhesse a pécsi programsorozatot. "Ez egy európai projekt, lassan, biztosan, de inkább gyorsabban fel kellene nőnie Magyarországnak ehhez a feladathoz, hogy európaiként gondolkozzunk és legyünk büszkék arra, hogy Magyarország ezt megnyerte" - mondta a pécsi pályázatról Szép Fruzsina.