Hiller együttműködést ajánlott a Márai-program megvalósítása érdekében
A tárcavezető hangsúlyozta, abban az évben, mikor Kazinczyt ünnepeljük, a magyar nyelvet fókuszba helyezzük, helyes, ha a Márai-program is belekerül a közös gondolkodásba.
Hiller István felhívta a figyelmet arra is, hogy újra kell fogalmazni a könyves szakma, a könyvtárak, az írók, az olvasók és az állam szerepét. Az állam nem vonulhat ki a könyvszakma életéből.
Mint mondta, 2010. január 1-jétől - amikor a Nemzeti Kulturális Alap bevételi forrását az ötös lottó járulékadójának 90 százaléka alkotja majd - a Márai-program megvalósíthatóvá válik.
Hiller István reményét fejezte ki, hogy a Márai-program nemcsak szándék marad, s jövőre, az Ünnepi Könyvhéten már úgy gondolhatunk rá, mint amit közös akarattal valósítottunk meg.