Híres irodalmárok Újbudán a Térfelfedő Fesztiválon
Az 1929. szeptember 19-én, a Hadik kávéház teraszán játszódó irodalmi párbajon Móricz Zsigmond Gárdonyi Géza mellett érvelt, Rejtő Jenő Csontváryt éltette, Karinthy Frigyes a Hadik tér mellett tette le a voksát, Krúdy Gyula álmában pedig Latinovits Zoltán jelent meg, amivel az író azt sugallta, hogy az irodalmárok inkább a jövő nemzedékére bízzák a választást.
Az egész napos fesztiválon tematikus sátrak elevenítették fel a négy híres ember életútjához kötődő korszakot. A Hadik sátorban a huszárélettel lehetett közelebbről megismerkedni, a Gárdonyi sátorban az Egri csillagok hangulatát élhettük újra át, a Csontváry sátorban interaktív festészeti program mellett Szkok Iván festőművész is "újraalkotott" egy Csontváry-művet, a Latinovits sátorban pedig a maszkkészítés rejtelmeibe kukkanthatott bele a látogató.
A szavazás nem zárult le a nap végén, hiszen Újbuda honlapján is lehet még voksolni október 12-ig. Eredményhirdetés idén novemberben, a kerület hetében lesz.
A kerülettel kapcsolatos további hír, hogy szeptember közepén zárult le a BARTÓK Ötletzápor pályázat, melyre 25 pályamű érkezett be. A pályázat célja az volt, hogy a kerület vezetése és képviselő testülete megismerje a Bartók Béla út megújításával, funkcióváltásával kapcsolatos fiatalos, kreatív ötleteket, meglátásokat. A pályaműveket egy szakmai bíráló bizottság értékelte és díjazta, valamint a helyi vállalkozók profiljuknak megfelelő felajánlásaikkal támogattak egy-egy elképzelést.
A beérkezett ötletek Újbuda honlapján tekinthetők majd meg.