Huszonöt éves a szekszárdi Művészetek Háza
(MTI) - A rendezvénysorozaton helyi zeneművészek, együttesek, kórusok lépnek fel: augusztus 18-án, kedden mások mellett Lányi Péter zongoraművész, a Szekszárdi Kamarazenekar és a Szekszárdi Madrigálkórus ad koncertet. Szerdán többek közt Lozsányi Tamás és Lozsányi Soma orgonahangversenye szerepel a programban.
| A Művészetek Háza |
Az ünnepi rendezvények keretében a közönség egy pohár szekszárdi borral a kezében tekintheti meg a Képnovellák című, Kovács Tibor festőművész és Eifert János fotóművész alkotásait bemutató időszaki kiállítást.
A Művészetek Házát az 1897-ben épült szekszárdi zsinagógából alakították át, s 1984-ben készült el. A szecessziós épület megtartotta eredeti szerkezetét; 1989-ben készült drezdai Jehmlich-orgonáját az ország egyik legjobb hangszereként tartják nyilván.
Az európai uniós Agora program révén várhatóan még az idén elkezdődik az épület felújítása, amelynek keretében korszerűsítik a fűtésrendszert, a világítást, új installációrendszer készül, és javítják a terem akusztikáját is azzal, hogy az utólag a galériához épített lépcsőt elbontják. Így a Művészetek Háza igazi kiállítóhellyé és koncertteremmé alakul át, ahol lehet más rendezvényeket is tartani.