Indul a 76. Ünnepi Könyvhét

Kultpol

Ezzel egy időben 50 vidéki helyszínen is zajlanak majd programok. Június 2-án, csütörtökön 16 órakor nyitja meg Tolnai Ottó, a Magyar Irodalmi Díj idei kitüntetettje az idei Könyvhetet a Szent István téren. A Könyvhét-tel párhuzamosan a Vörösmarty téren rendezik meg a Gyerekkönyvnapokat is, melyet június 3-án délután négykor Lázár Ervin nyit meg.

2005. június 2-án, 17 órakor kerül sor a Szép Magyar Könyv 2004 verseny elismeréseinek, a minőségi könyvesboltok Hermész-díjának átadására az Aranytíz Művelődési Központban. A versenyre 69 kiadó 134 könyvvel nevezett. Vass Lajos a Zalaegerszegi Keresztury Dezső könyvesboltnak adja át az idei Hermész-díjat. A Hermész-díjat a kiemelkedő könyvesboltok tevékenységének elismerésére alapította 1997-ben a művelődési és közoktatási miniszter.

A kormányfő nevében Vass Lajos politikai államtitkár adja át a különdíjat a Vertigo Kiadó : MAGYAR DESIGN című albumáért Bojár Iván Andrásnak.

Vass Lajos az NKÖM három alkotói különdíját adja át: Csapody Verának, az Orchideák Csapody Verától című könyv illusztrációiért; Hushit Jánosnak, a LÁZ-UL-ÁSOK című kötet borítótervéért és Kaszta Mónikának: A vár című kiadvány könyvtervéért.

A 76. Ünnepi Könyvhét a Szent István téren és a Vörösmarty téren, az utóbbin a 4. Gyermekkönyvnapok is 2005. június 2-6.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztősége műsora a helyszíneken és a Kossuth rádióban

A Művészeti Főszerkesztőség vezetője: Kőrösi Zoltán

Felelős szerkesztő: Bán Magda

Közreműködők: Antall István, Báron György, Bognár Monika, Bödő Anita, Gózon Ákos, Gurubi Ágnes, Filippinyi Éva Jósvai Lídia, Kulcsár Katalin, Kovács Gabriella, Kövesdy Zsuzsanna, Lehoczky Orsolya, Liptay Katalin, Marschall Éva, Marton Éva, Palotás Ágnes, Reményi József Tamás , Tarján Tamás, Sári László, V. Tóth Zsuzsa, Varsányi Anikó,Vasvári Annamária, Vlasics Sarolta, Zelki János

A művészek, aki végig segítik a színpadi produkciókat: Bozó Andrea, Vallai Péter

A közvetítések műszaki vezetője: Orosz Péter

Gyártásvezető: Szupper Edit

A Művészeti Főszerkesztőség munkatársai állandó, folyamatos műsort adnak a Szent István tér és a Vörösmarty tér közönségének a dedikáló írók és könyvműhelyek munkatársainak megszólaltatásával. Ezeket a beszélgetéseket rögzítik, és műsoraikban közreadják.

Június 2. csütörtök

Vörösmarty tér

15. 15 A Tűzoltózenekar koncertje, utána átvonulás a Bazilika elé

Szent István tér

14. 04.-15.00 Élő adás Társalgó szerkesztő: Jósvai Lídia, műsorvezető: Antall István. Vendég: Konrád György, Tolnai Ottó és Zentai Péter László

15.50 A Tűzoltózenekar bevonulása a Szent István térre, koncert

16.00 Tolnai Ottó Magyar Irodalmi-díjas író ünnepi megnyitója

16.30- 17.00 Ránki Júlia - Vekerdy Tamás

17.00 A Szép Magyar Könyv 2004 Verseny elismeréseinek és a minőségi könyvesboltok Hermész-díjainak átadása az Aranytíz Művelődési Központ lovagtermében (Bp. V. Arany János u. 10. földszint)

17.00 Színpad Kövesdy Zsuzsa - Gyurkovics Tibor

17.30.- 18.00 Bán Magda ? Váradi Júlia

Június 3. péntek

Vörösmarty tér

11.00 Zenés színpadnyitás - Barvich Iván tárogatón játszik

11-11.30 Vlasics Sarolta - Koltay Tamás

11.30 -12.00 Marschall Éva - Békés Pál

12.00 -12.30 Nagy Katalin

12.30 - 13.00 Kulcsár Katalin - Csiki László

13.30 -14.00 Váradi Júlia - Parti Nagy Lajos

15.00 A Sebő Együttes koncertje

16.00 Lázár Ervin Kossuth-díjas író megnyitja a 4. Gyermekkönyvnapokat

16.15 Az Animus Kiadó által alapított Aranyalma-díj átadása

16.30 A Bihari Táncegyüttes műsora

17.30 - 18.00 Marschall Éva - Nógrádi Gábor

Szent István tér

10.00 -10.30 Kovács Gabriella - Fejér Gábor - Háy János fotóalbum

10.30 - 11.00 Erős László - Lackfi János

11.00 - 11.30 Kovács Gabriella - Laár András

11.35 - 12.00 ÉLŐ ADÁS Műsorvezető: Kövesdy Zsuzsa

Vendégek: Balázs Géza, Lengyel Anna, Kondor Katalin

12.00 -12.30 Magyarországért Édes Hazánkért Kiadó / Cs. Varga István, Tóth J./

12.30 - 12.50 Kovács Gabriella - Inter-Active Kiadó / Tisza Kata /

12.50 - 13.10 Gurubi Ágnes - Halász Margit

13.30 - 14.00 Győri László - Dalos György

14.00 - 14.20 Gurubi Ágnes - Garaczi László

14.20 - 14.40 Kulcsár Katalin - Balázs Attila

15.00 - 15.30 Reményi József - Géczi János

15.00 - 15.30 Bödő Anita - Esze Dóra

15.30 - 16.00 Sipos Júlia ? Forrai Gábor, Sipos Balázs, Szilágyi Ákos

16.00 - 16.45 Jósvai Lídia - vajdasági írók

17.00 A Kaláka Együttes koncertje

Június 4. szombat

Szent István tér

10.00 Zenés színpadnyitás - Barvich Iván

10.05 -11.00 Vlasics Sarolta - 80 éves a Magyar Rádió

Vendégek: Salamon István, Szepesi György, Major Anna, Szilágyi János, Novotny Zoltán

11.00 - 11.30 Marton Éva

11.30 - 12.00 Gózon Ákos - Sárközy Mátyás

12.30 - 13.00 Báron György - Bíró Yvett

13.30 - 14.00 Zelki János - Schein Gábor

14. 00 -14.30 Reményi József - Ferdinándy György

14. 30 -15.00 Tarján Tamás - Rakovszky Zsuzsa

15.04 ? 16.00 IRODALMI ÚJSÁG ÉLŐ Műsorvezető: Liptay Katalin, Németh Gábor

Riporterek: Filippinyi Éva, Jósvai Lídia, Kulcsár Katalin, rendező: Bognár Monika,

Vendégek: Czigány Lóránt, Karátson Gábor,Grecsó Krisztián, Nádasdy Ádám, Kerékgyártó György

15.00 órától Bilek István nemzetközi sakknagymester 10 táblás sakkszimultánja

önként vállalkozókkal

16. 10 - 16.30 Kulcsár Katalin - erdélyi írók

16.30 - 17.00 Vlasics Sarolta - Giorgio Pressburger és Varga Katalin a Petőfi Irodalmi Múzeum József Attila-dokumentumkötet szerkesztője

17.00 A Muzsikás Együttes koncertje

Vörösmarty tér

10.30 Gryllus Vilmos műsora gyermekeknek

11.30 Vuk - a Fabula Bábszínház előadása

12.30 -13.00 Neszmélyi Magdolna gyermekműsora

13.00 - 13.30 Tarján Tamás - Pont Kiadó

14.00 A Kolompos Együttes műsora

15.00 A Kaláka Együttes koncertje

16.15 - 17.00 Marton Éva

17.00 - 17.30 Filippinyi Éva - Szőlő és bor a magyar irodalomban

Június 5. vasárnap

Vörösmarty tér

11.00 Zenés színpadnyitás - Barvich Iván tárogatón játszik

10.30 Huzella Péter műsora gyerekeknek

11.30 Eszti álma - a Figurina Bábegyüttes előadása

12,30 ? 13.00 Kövesdy Zsuzsanna ? Praznovszky Mihály

13.30 - 14.00 Varsányi Anikó - gyerekszínészek

14.00 -14.30 Balázs Attila - Lovas Ildikó

14.30 Székely határőrballada - az uzoni Szivárvány Asszonykórus fellépése. Bevezeti Szabó József János hadtörténész

15.35 ? 16.00 ÉLŐ KOSSUTH

Műsorvezető: Kövesdy Zsuzsanna

Vendégek: Móser Zoltán, Sebestyén Ilona, az Akadémiai Kiadó munkatársai

16.00 A Muzsikás Együttes koncertje

17.00 - 17.30 Zelki János - Vörös István

17.30 - 18.00 Liptay Katalin - Szabó T. Anna, Varró Dániel

Szent István tér

10.00 - 10.30 Győri László - Baráth József

10.30 - 11.00 Ránki Júlia - Popper Péter

11.30 - 12.00 Filippinyi Éva - Lázár Ervin

12.00 - 12.30 Vlasics Sarolta - Ablonczy Balázs

12.30 - 13.00 Marton Éva - Romsics Ignác

13.00 - 13.30 Magyar Kornél - Játék és Muzsika

13.30 - 14.00 A Makkabi Kiadó bemutatkozása ? Raj Tamás

14.00 - 14.20 Marton Éva ? Jávorszky Béla

14.20 ? 14.40 Sári László ? Almási Miklós

14.30 - 15.00 Kulcsár Katalin ? Kibédi Varga Áron

15.30 - 16.00 Zelki János - Tóth Krisztina

16.00 -16.30 Antall István - felvidéli írók

16.30 - 17.00 Bödő Anita - Alibi

17.00 A Sebő Együttes koncertje

18.00 - tól Filippinyi Éva az Év könyve díjazottaival beszélget

Június 6. hétfő

Szent István tér

11.00 Zenés színpadnyitás ? Barvich Iván

17.00 A Sabbathsong Klezmer Band koncertje

Könyvheti programok más helyszíneken

Könyvhétvége Óbudán a Főtéren

Könyvárusítás pavilonokban 11-20 óráig

A Nagy Könyv, Aquincumi Múzeum, Corvina Könyvesház (Csíkszereda), Dominik Könyv Bt., Erdélyért Könyvesház, Gulliver Kiadó Békásmegyeri Könyvesboltja,

Kiss Áron Játéktársaság, Komáromy Publishing Kft., Libri Flórián

Könyvesbolt, Magyar Művészkönyvalkotók Társasága, Móró könyvkereskedés,

Óbuda Antikvárium, Óbudai Múzeum, Palatinus kiadó, PERGAMON Antikvárium,

PONT Kiadó, Tertia Kiadó

ESEMÉNYEK

június 3. 15 óra Az Óbudai Múzeum könyvkínálata

Óbudai Múzeum (III. Fő tér 1.)

Óbuda ostroma 1944-45., Földes Andorról I.II.,

Hollós Korvin Lajos: Óbudai búcsú,

H.C. Andersen: Mesék és történetek felnőtteknek -

szerkesztette: Kertész Judit,

Moskovszky Éva: Sors és játék

Házigazda: Vlasics Sarolta

Közreműködik: Vallai Péter

17 óra Pergamon Antikvárium könyvaukciója

Rózsahegyi Kávéház (III. Hídfő u.16.)

* * *

június 4. 16 óra Aquincumi Költőverseny

Aquincumi Múzeum (III. Szentendrei út 139.)

16 óra Nincs mese - mese mindenkinek kell!

Krúdy Könyvtár (III.Fő tér 2.)

200 éve született Andersen, a nagy meseíró

Az óbudai PONT Kiadó irodalmi délutánja

Vendégek: Benedek Szabolcs író, Keresztes Dóra

grafikusművész, Kriston Vízi József néprajzkutató,

Szávai Géza író, Szvetelszky Zsuzsanna esszéíró

Közreműködik: Őze Áron

Házigazda: Szávai Ilona, a PONT Kiadó vezetője

19 óra "A szerelmes ágyfestő?

Gelléri Andor Endre, "a szavak varázslója?

Óbudai társaskör (III. Kiskorona utca 7.)

Vendég: Szakonyi Károly

Közreműködik: Hámori Ildikó, Kézdy György

Szerkesztő: dr. Gelléri Ágnes

Az esten bemutatjuk Gelléri Andor Endre: A szerelmes

ágyfestő című könyvét a Palatinus Kiadó

gondozásában

* * *

június 5. 15 óra Trigonon együttes Aquincumi Múzeum sátránál

Aquincumi óriási irodalmi keresztrejtvény

játékmester: Papp János színművész

16 óra Bemutatkozik a Magyar Művészkönyvalkotók

Társasága

Krúdy Könyvtár

Közreműködik: Hegedűs D. Géza

Házigazda: Ránki Júlia

19 óra Költők, gének, titkok Rózsahegyi Kávéház

A Platán Irodalmi Kávéház vendége:

dr. Czeizel Endre orvos, genetikus

KONCERTEK

június 3. 18 óra Fúvós Bandák a téren

Határőrség Zenekara (vezényel: Szalóky Béla)

Központi Tűzoltózenekar (vezényel: Dóra László)

Fricsay Richárd Honvéd Hagyományőrző Fúvószenekar

(vezényel: Kovács Tibor)

június 4. 18 óra Kaláka együttes

június 5. 18 óra Szalóky Classic Jazz Band

KIÁLLÍTÁS AZ ÓBUDAI MÚZEUMBAN

ANDERSEN, "a legnagyobb meseköltő?

1805-1875

"Mindaz ami tiszta és nyilvánvaló, önmagát magyarázza,

a titok azonban teremtésre, alkotásra ösztönöz.?

H.C.Andersen

Pungor R. Dóra mesefigurái, valamint régi mesekönyvek Moskovszky Éva és a Kecskeméti Szórakaténusz Múzeum gyűjteményéből

IV. MAGYAR NAPLÓ HAJÓÚT AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉTEN!

NE CSAK OLVASSA, ISMERJE SZEMÉLYESEN IS A SZERZŐKET!

HAJÓZZON ISMÉT A MAGYAR IRODALOMMAL !

A kortárs szépirodalom három reprezentatív gyűjteménye hagyományaihoz híven az elmúlt év legjobb műveiből nyújt sokoldalú, színvonalas válogatást. Ezúttal 33 prózaíró és 86 költő valamint 20 esszéista alkotásai szerepelnek az antológiákban az élő klasszikusoktól a legfiatalabb nemzedékig.

TEGYE EMLÉKEZETESSÉ IDEI KÖNYVHETÉT IS!

HAJÓZZON EGYÜTT A DUNÁN A HÁROM REPREZENTATÍV KÖTET CSAKNEM 140 SZERZŐJÉVEL!

Az év versei 2005, Az év novellái 2005 és Az év esszéi 2005 szerzőivel:

Az év versei 2005

(szerk. Szentmártoni János)

Aczél Géza, Ágh István, Aletta Vid, Báger Gusztáv, Bágyoni Szabó István, Balla Zsófia, Báthori Csaba, Beney Zsuzsa, Benke László, Bogdán László, Both Balázs, Buda Ferenc, Csajka Gábor Cyprian, Csoóri Sándor, Csordás Gábor, Deák László, Dobai Péter, Dobozi Eszter, Döbrentei Kornél, Dukay Nagy Ádám, Falusi Márton, Farkas Árpád, Ferenczes István, Filip Tamás, Follinus Anna, Gát Anna, Gergely Ágnes, Gyurkovics Tibor, Hárs Ernő, Határ Győző, Horváth Elemér, Jász Attila, Juhász Ferenc, Kalász Márton, Kántor Péter, Karafiáth Orsolya, Kerék Imre, Kiss Benedek, Kiss Dénes, Kiss Judit Ágnes, Kondor Péter, Kovács András Ferenc, Kovács István, L. Simon László, Lackfi János, László Noémi, Lászlóffy Aladár, Lator László, Lengyel Tamás, Lövétei Lázár László, Marsall László, Mestyán Ádám, Mezey Katalin, Mrena Julianna, Nádasdy Ádám, Nagy Cili, Nagy Gábor, Nagy Gáspár, Parti Nagy Lajos, Penckófer János, Pintér Lajos, Rába György, Schein Gábor, Sulyok Vince, Szabó T. Anna, Székely Szabolcs, Szöllősi Zoltán, Takács Zsuzsa, Tamás Menyhért, Tandori Dezső, Térey János, Tolvaj Zoltán, Tornai József, Tóth Erzsébet, Tóth Krisztina, Tőzsér Árpád, Turczi István, Utassy József, Váradi Péter, Várady Szabolcs, Varga Imre, Vári Fábián László, Vasadi Péter, Végh Attila, Vörös István, Zsille Gábor

Az év novellái 2005

(szerk. Bíró Gergely)

Antal Balázs, Báró László, Bene Zoltán, Borbély László, Cselenyák Imre, Csender Levente, Csernák Árpád, Csurka István, Dragomán György, Hernádi Gyula, Horváth (EÖ) Tamás, Jámborné Balog Tünde, Kállai R. Gábor, Kőrösi Zoltán, Kutas József, Lázár Ervin, Majoros Sándor, Miklya Luzsányi Mónika, N. Tóth Anikó, Nagy Koppány Zsolt, Oláh János, Papp András, Papp Sándor Zsigmond, Prágai Tamás, Rott József, Spiró György, Szakonyi Károly, Szalay Zoltán, Vasagyi Mária, Vathy Zsuzsa, Vida Gábor

Az év esszéi 2005

(szerk. Molnár Krisztina)

Albert Gábor, Csontos János, Gálfalvi György, Heller Ágnes, Hermann Róbert, Horkay Hörcher Ferenc, Hubay Miklós, Jávorszky Béla, Jókai Anna, Kodolányi János, Kulin Ferenc, Lányi András, Magyari Beck István, Pálffy Géza, Pécsi Sándor, Radvánszky Anikó, Stark Tamás, Szendi Gábor, Szilágyi Márton, Vámos Miklós

A hajójegy ára 990 Ft!!!

2005. június 4. (szombat) 19 óra a Lánchíd pesti hídfőjétől.

A hajó neve: Rákóczi

BESZÁLLÁS: 18.30-tól

Mindentudás Egyeteme

Internet Sarok

és az elhangzott előadások vetítése

Helyszín:

T-Pont

Budapest, V. ker. Petőfi S. u. 17/19.

Nyitvatartás:

Június 2., 3., 6.: 09.00-20.00

Június 4. szombat: 10.00-15.00

Június 5. vasárnap zárva

Június 3. péntek

16.00 Az Európa Könyvesházban ( Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky út 33.) John Lukacs: Egy nagy korszak végén című új kötetének dedikálással egybekötött bemutatója. A szerzővel Urbán Aladár történész beszélget.

Június 4. szombat

17.00 A Károlyi Palota dísztermében (Budapest, V. Károlyi Mihály u. 16.) Szabó Magda felolvasóestje a Szüret ? Összegyűjtött versek című kötete megjelenése alkalmából. A szerzővel Lator László irodalomtörténész beszélget. A kötetből Szabó Magda, valamint Huszti Péter és Piros Ildikó olvasnak fel.

Június 6. hétfő

16.00 Az Írók Boltja teázójában (Budapest VI. Andrássy út 45.) Élet és Irodalom délután. Vendégek: Kovács Zoltán, Megyesi Gusztáv, Váncsa István.

18.00 Az Olasz Kultúrintézet előadótermében (Budapest, VIII. Bródy Sándor u. 8.) Giorgio Pressburger: A müncheni óra című új kötetének bemutatója. A szerzővel Barna Imre, a könyv fordítója beszélget. Közreműködik Lengyel Ferenc színművész.