Indulhat a Katona József Színház portáljának átépítése

 

(MTI) A Katona József Színház 2012 őszén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Az évforduló alkalmából a színház a nyári üzemszünet időszakában a portál felújítását tervezi. Az előcsarnokban egy kávézót, és a színházzal kapcsolatos ajándéktárgyakat árusító ajándékboltot is kialakítanának a hagyományos jegyértékesítési és ruhatári funkciók mellett. Ezáltal olyan közösségi tér jöhet létre, amely egész nap nyitva áll a látogatók előtt.

 
Mint az előterjesztés felidézi, a Katona József Színháznak otthont adó épület 1914-ben épült, Fodor Gyula tervei alapján. A földszinten működő színház tereiben az elmúlt száz évben több átalakítás történt, utoljára 1975 és 1981 között. A bejárat és a portál kialakítása azonban mára mind stílusában, mind technológiájában elavulttá vált.
 
A színház 2010-ben meghívásos pályázaton mérte fel az átépítés lehetőségeit, költségeit. A pályázat nyertese Molnár Bea építész lett. A felújítás várható költsége 65 millió forint, amelyet a színház saját erőből, a büfék üzemeltetési díjából, illetve szponzorációból fedez.
 
A színház májusban meghívásos közbeszerzési eljárást folytat le a kiviteli munkákra vonatkozóan, majd várhatóan júniusban megkezdi a felújítást, hogy a szeptemberi évadnyitáskor megújult előcsarnok fogadhassa a látogatókat. Mivel az úgynevezett Helyiségrendelet szerint az önkormányzati tulajdonú helyiség albérletbe nem adható ? ennek értelmében jogszabályba ütközik a nézők fogadásához elengedhetetlenül szükséges egyéb szolgáltatások nyújtását biztosító szerződések megkötése ?, ezért a rendeletet módosítják, úgy, hogy a tiltó rendelkezésen túl kivételeket illesztenek a jogszabályba.