Irányváltás a budapesti román intézetben

Kultpol

 A bukaresti magyar intézet

(MTI) - A kelet-európai rendszerváltás 20. évfordulójához kapcsolódva számtalan rendezvényt szervez a Román Kulturális Intézet. Ezek közül az első a február 24-én nyíló, Oltár 1989 című kiállítás lesz, amelyet a forradalom festőjének, Mihai Olteanunak a munkáiból válogatnak.

 
Méltóképpen kívánnak megemlékezni a nagy román drámaíró, Eugene Ionesco születésének 100. évfordulójáról is. Az abszurd dráma megteremtőjére, A kopasz énekesnő szerzőjére emlékezve júniusban Az abszurd és a plasztika címmel csoportos képzőművészeti kiállítást rendeznek az intézetben. A szegedi fiókintézettel közös produkcióban a Szegedi Nemzeti Színház öt rövid Ionesco-darabot is műsorra tűz.
 
A román, szlovák és magyar muzsikusokat felvonultató Jazzmozdony koncertsorozat február 27-én a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban indul útjára. "Mozdonyvezetőnek" Gyárfás István magyar jazzgitárost kérték föl, mivel ő gyakran zenél Romániában, illetve a környező országokban. Havonta egyszer muzsikálnak majd a fővárosi múzeumban, de Szegeden is rendszeresen játszanak a Grand Caféban, nyáron pedig különböző városokban áll meg a Jazzmozdony.
 
Új program a Tavaszköszöntő elnevezésű március 1-jei rockkoncert is, ennek az A38 hajó ad otthont. A koncerten, amelyen a román AB4 és két magyar csapat, a Gonzo és a Pauly Pilot lép fel, "márciuskát" adnak a fiúk a lányoknak. Ez egy ősi román, tavaszköszöntő népszokás: a "márciuskát" - a tél és a tavasz, az elmúlás és az újjászületés jelképeként - piros és fehér cérnából, zsinórból sodorják, masnivá kötik, és fából, textilből, kerámiából készített apró díszt aggatnak rá.
 

purcarete.jpg
Silviu Purcarete

Kiemelkedő esemény lesz a Szebeni Nemzeti Színház fellépése a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Frank Wedekind Lulu című darabját Silviu Purcarete, Európa egyik legkeresettebb színházi rendezője állítja színpadra. A tavaszi fesztivál vendége lesz Ioan Nemtoi üvegművész is, akinek hatalmas üvegmunkáit a Művészetek Palotájában állítják ki. A Nemzeti Színház Zikkurat Galériájában pedig Jecza Péter bronzszobrait láthatja majd a közönség.

 
Románia lesz a díszvendége az április 23-án kezdődő XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak. A különleges bemutatkozásra mintegy 30 író érkezését várják, azokét, akiknek már jelent meg könyvük magyarul. A Noran Kiadó pedig erre az alkalomra román prózai antológiát állít össze.