József Attila szülőházánál koszorúzott a kulturális miniszter

Kultpol

(MTI) - József Attila akkor is alkotni tudott, amikor a rombolást látta maga körül - mondta Bozóki András kulturális miniszter a költő szülőházának udvarán tartott költészet napi megemlékezésen hétfőn, Budapesten. "József Attila úgy ábrázolja az emberi szenvedést, hogy közben felszabadítja az embert a műélvezetben. Azért volt ő több, mint pusztán szenvedő ember, mert miközben a rombolást látta maga körül, ő akkor is alkotni tudott" - hangsúlyozta a szaktárca vezetője a IX. kerületi Gát utcai emlékhelyen, a költő születésének 100. évfordulóján. Bozóki András a koszorúzással egybekötött megemlékezésen kiemelte: mindannyiunk fejében különböző József Attila-idézetek kavarognak, gondolatai életünk adott pillanatában felvillannak, és "vagy megoldást jelentenek, vagy legalábbis enyhülést arra, amit érzünk". Mint felidézte, a költő azt gondolta, hogy a társadalmi igazságtalanságok miatt valamilyen radikális változásra van szükség, míg később úgy látta: csak a szeretet hozhat változást.

A miniszter azt mondta, József Attila élete során "sok minden volt": anarchista, kommunista, népi gondolkodó, máskor liberális, szociáldemokrata. "József Attila (...) az a szenvedő ember volt, aki bennünk is megtalálható, és aki bármikor előbújhat belőlünk" - fogalmazott. Bozóki András rámutatott arra: a költő a fájdalom emberi tapasztalatából művészetet csinált és ezáltal elmondta nekünk, hogy a rosszra való lehetőség az emberi természetben van. Mint elmondta, a költő verseiben mindig megtalálja a szolidaritást, amelyet a mindenkori szenvedő emberrel vállalt, a "Nagyon fáj" életérzését, amely József Attilát az egész emberiség kortársává teszi. "Amikor őt olvasom, olyankor nincs piros szőnyeg és nincs centenárium, csak a költő van és a vers és az olvasó" - tette hozzá.

Az eseményen Bozóki András és Csáki György, a Magyar Posta Rt. Igazgatóságának elnöke ünnepélyesen forgalomba helyezte a költő születésének centenáriuma alkalmából kibocsátott bélyeget. Az alkalmi borítékkal kiegészülő, 140 forint névértékű filatélián az írógépen alkotó költő mögött a szülőház udvara látható és a Reménytelenül című vers négy sora olvasható. Csáki György elmondta, hogy a kétszázezer példányban kiadott bélyeg a Jeles magyarok című sorozatban jelent meg, együtt azzal az alkalmi darabbal, amelyet, amelyet ugyancsak a száz éve született Rejtő Jenő író emlékére bocsátottak ki. Mint felidézte, a mostani a második alkalmi bélyeg, amelyet József Attila tiszteletére nyomtattak; az első egy portrébélyeg volt, amelyet negyedszázaddal ezelőtt bocsátottak ki.

A megemlékezésen a kulturális tárca képviseletében Bozóki András és Schneider Márta helyettes államtitkár helyezett el koszorút József Attila emléktáblájánál. Elhelyezte az emlékezés virágait a IX. kerületi önkormányzat nevében Gegesy Ferenc polgármester, valamint számos szervezet és intézmény is, köztük a József Attila Társaság, a Ferencvárosi Művelődési Központ és a József Attila Általános Iskola képviselője. A Gát utcai, 2002-ben felújított emlékhely a költészet napján ingyenesen látogatható.

Bozóki András e programot megelőzően a Fillér utcai általános iskolában járt, ahol költészet napi versmondó rekordkísérlet kezdődött. Az esemény megnyitóján ott volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. A II. kerületi intézmény mind a négyszáz diákja és tanára verset mond; a rekord lényege, hogy a szavalatok között nem telhet el húsz másodpercnél több idő. Az első verset Bozóki András, a másodikat Kútvölgyi Erzsébet szavalta. Az eddigi rekordkísérletek legnagyobb eredménye a Fillér utcai Általános Iskolában a napi 734 vers mondása, felolvasása volt. A rekordkísérlet jól sikerült: idén 771 vers hangzott el.