József Attila Színház: hamarosan kinevezik az új igazgatót

Kultpol

 
(MTI) -  Horgas Péter tervező pályázatát találta a legjobbnak a szakmai javaslattevő bizottság a József Attila Színház igazgatói székére kiírt versenyben. A megmérettetésen a június 8-án menesztett megbízott igazgató, Koltay Gábor és Darvasi Ilona-Nemcsák Károly is indult. A pályázatokról Meczner János rendező-igazgató, Radnai Annamária dramaturg, Bagó Bertalan rendező, Őze Áron színész-igazgató, a minisztérium és az önkormányzat képviselői döntöttek.
 
Az MTI információi szerint hamarosan dönthet Tarlós István főpolgármester a pályázatokról, az új igazgatónak ugyanis augusztus 1-jén munkába kellene állnia. Az MTI kérdésére, amely szerint a "hamarosan" egy héten belüli időtávot jelent-e, a kommunikációs igazgatóságon igennel válaszoltak. "A bizottság nemcsak Horgas Péter pályázatát támogatta. A bizottságnak javaslattevő szerepe van, a döntéshozó nyilvánvalóan mérlegeli a bizottság javaslatát és szempontjait" - írták levelükben. Ebben hangsúlyozták, a döntés során "a színház hosszú távú megnyugtató működtetése kiemelt szempontként érvényesül".
    
Horgas Péter elmondta: múlt héten csütörtökön megbeszélésre hívták be Csomós Miklós főpolgármester-helyetteshez. "Egy órán át voltunk benn munkatársainkkal, úgy éreztem, minden kérdésre tudtunk válaszolni, de hogy mi lesz az eredmény, azt nem tudom. Izgatottam várom a döntést" - fogalmazott. Arra a kérdésére, miszerint pályázata jelentős terheket róna a fővárosra, Horgas úgy felelt, hogy a József Attila Színház felújítását pályázati pénzekből képzelik el, amelyhez az önkormányzatnak csak az önrészt kellene biztosítani. "A programomban nemcsak színházi előadásokban gondolkodtunk, hanem abban is, hogy miként változott meg a színházak funkciója manapság egy város életében" - mutatott rá Horgas Péter, aki szerint ezért a program csak a fővárossal szoros együttműködésben valósulhat meg.
    
A József Attila Színház társulatáról Horgas Péter azt mondta, hogy a pályázati kiírás nem tartalmazta a társulat továbbfoglalkoztatását. "Információnk szerint a társulat valamennyi tagjának lejárt június 30-ával a szerződése. Mi ezért üres épületben gondolkodtunk. A pályázati időszak felénél szembesültünk azzal, hogy Koltay Gábor ügyvezető igazgató sokakkal leszerződött" - magyarázta, megemlítve, hogy még nem tudják, mit tartalmaznak az új szerződések.
    
"Kollégáinkról, barátainkról van szó, ezért, akinek szerződése van, azt meg kívánjuk tartani. Azt még nem tudjuk pontosan, milyen formában" - tette hozzá, kiemelve, arra is készen állnak, hogy a jelenlegi társulattal kezdjék el a munkát. Szerinte erre biztosíték a pályázat mögött felsorakozott rendezők névsora. Szívesen dolgozna a színházban például Ascher Tamás, Gergye Krisztián, Keszég László, Dömötör András, Gárdos Péter, Jancsó Miklós, Mundruczó Kornél, Nagy Fruzsina, Novák Eszter, Novák Péter, Schilling Árpád, Sopsits Árpád, Szinetár Miklós, Valló Péter, Jordán Tamás és Kovalik Balázs is.
    
Horgas pályázatában az épület teljes felújítása, a színházterem átalakítása szerepel. A tervek szerint az épület a nap 24 órájában nyitva tartana, és a kulturális funkció mellett esélyegyenlőségi, ökológiai és oktatási szempontok is hangsúlyos szerepet kapnának az új arculat kialakításában. Az épületben kiállításokat, koncertek, workshopokat, mesterkurzusokat is tartanának, valamint együttműködnének egy közösségi rádióval és egy kulturális hírportállal is. Hogy melyekkel, arra Horgas egyelőre nem kívánt válaszolni. A pályázatban hangsúlyos elem a projekt- produkciós alapú szemléletre való áttérés, valamint a produkciós és a működési költségek szétválasztása. 
    
Az üzleti tervben szerepel a takarékos és reális üzleti modell kialakítása, a társaság tőkehelyzetének, fizetőképességének rendezése, amelyhez a hitelfelvétel lehetőségét sem tartják elképzelhetetlennek.