Júniusig elég a dombóvári Helytörténeti Múzeum támogatása

 

(MTI) Kocsis Zoltán, az egyesület elnöke az internetes oldalakon közzétett felhívásban azt írta: az önkormányzat idén először megvonta a kulturális örökségvédő munka támogatását, majd később kisebb összeget különített el rá.

 
Az egyesületi elnök elmondta: tavaly 7,6 millió forint támogatást kapott a szervezet a múzeum fenntartására, idén azonban még a februárban megszavazott hárommillió forintot sem utalták át. Mint mondta, tudomása szerint az önkormányzat azt tervezi, hogy a több ezer darabos helytörténeti gyűjteményt a művelődési házba költözteti, amit nem tart elfogadhatónak. A múzeumnak otthont adó, 2001-ben átadott egykori főszolgabírói épület használatáról szóló 2004-es szerződés szerint a városnak fel kellene ajánlania megfelelő helyet a gyűjtemény számára ? tette hozzá. Kocsis Zoltán megjegyezte, hogy az egyesület tagsága a legutóbbi közgyűlésen úgy döntött, hogy nem hagyják el az épületet, akár a polgári engedetlenség eszközével is élnek.
 
A dombóvári képviselő-testület csütörtöki ülésén eredetileg szerepelt a művelődési ház, a városi könyvtár és a helytörténeti múzeum összevonásának előkészítése, a város honlapján szerdán azonban az volt olvasható, hogy az előterjesztő, az oktatási és kulturális bizottság elnöke visszavonta javaslatát.
 
Nagy Roland, a dombóvári képviselő-testület többségi, Fidesz-frakciójának vezetője a visszavonást azzal magyarázta, hogy jogilag nehéz lebonyolítani az intézmények egyesítését. Hozzátette: a múzeum nagy eséllyel megmarad, elismerve, hogy a hárommillió forintos támogatás kevés. "Arra szeretnénk pénzt biztosítani, egyelőre még nem tudom, milyen forrásból, hogy az intézmény június után is fennmaradhasson" ? mutatott rá a frakcióvezető.
 
Kriston Vízi József, a múzeum igazgatója elmondta: tavaly az intézmény 10,5 millió forintból működött, az önkormányzati támogatáson felüli részt az egyesület támogatói adták össze. A múzeumot tavaly 8500-an keresték fel.
 
Az intézmény, amelyet hivatalosan 2007-ben nyilvánítottak múzeumnak, állandó kiállításon a Kapos mente néprajzát, az Alsóheténynél előkerült, késő római kori faragványokat, nyomdatörténeti relikviákat mutat be, emellett gondozza a dombóvári vasúttörténeti gyűjteményt, a szigeterdei Lakótoronyban lévő Dombóvári Teguláriumot és a Kossuth-Batthyány-emlékkiállításokat.