Kecskemét gálaműsort ad Balatonfüreden
(MTI) - Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere azt közölte, hogy egyúttal aláírják a két város ez évre szóló megállapodását is.
A két város első közös rendezvényén fellép a Kodály iskola nemzetközileg is elismert Aurin kórusa, az iskola néptáncosai, valamint a kecskeméti színház művésze, Fazakas Géza, aki egy Horváth István verset ad majd elő - sorolta a polgármester a bemutatkozó programot. A következő nap a füredi Kerektemplom altemplomában nyílik meg Balanyi Károly Ferenczy-díjas zománcművész és fia, Balanyi Zoltán szobrászművész közös kiállítása.
Zombor Gábor emlékeztetett arra: Balatonfüred saját rendezvényeihez minden évben partnerévé választ egy nagyobb hazai várost, az idén Kecskemétet. "A balatonfüredi rendezvényeknek hazai és nemzetközi szinten egyaránt nagy hírnevük van, s ezekhez csatlakozva Kecskemét újabb lehetőséget kap arra, hogy bemutassa értékeit" - fűzte hozzá.
Zombor Gábor szerint az idei füredi partnerség további előnye, hogy a város az uniós elnökségi rendezvények egyik helyszíne lesz. Jelenleg egy team dolgozik azon, hogy melyik balatonfüredi rendezvényhez és miként tud Kecskemét kapcsolódni.
A polgármester fontosnak nevezte a Jókai-napok közös rendezését május 6-án és 7-én, amikor egyebek között a híres Vaszary-villában rendez Kecskemét kiállítást. Az év kiemelkedő füredi eseményén, az Anna-bálon, szintén városunk művészei adnak egy félórás gálaműsort - tette hozzá.
Az alföldi város polgármestere hangsúlyozta: mintegy negyven olyan rendezvény van, amelyhez csatlakozhatnak a vitorlásversenyektől a táncfesztiválokig és egyéb kulturális rendezvényekig. Idegenforgalmi szempontból viszont külön jelentősége van például annak, hogy a borhét keretében kifejezetten várják a kecskeméti specialitások, hungarikumok bemutatását.