Kedvező változások a szerzői jogdíjak területén

(MTI) A vendéglátó és a szálláshelyi szolgáltatások vállalkozóinak évek óta komoly problémát okoz a szerzői jogdíjak rendszere ? írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. Emlékeztetnek rá, hogy a tárca kezdeményezésére a kormány 2011-ben is több olyan intézkedést hozott, amely a vállalkozások adminisztrációs terheit csökkenti. Ennek a folyamatnak a részeként került sor a Szerzői jogi törvény módosításában a vállalkozók számára kedvező döntések meghozatalára.

 
A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes jogszabályok módosításakor a zeneszolgáltatás jogdíjához kapcsolódóan több mint 23 ezer vendéglátó egység, 2200 kereskedelmi szálláshely ? szállodák, panziók, kempingek ? valamint 38 ezer egyéb szálláshely ? falusi szálláshely, vendégszoba, vendégház ? érintett.
 
A Szerzői jogi törvény korábban magas küszöbértékeket határozott meg a díjszabástervezetek véleményezési jogosultságához. A jelentős felhasználók számára 10 százalékos volt a küszöbérték, ez az összes, adott díjszabásra vonatkozó befizetett díjak 10 százalékát elérő felhasználók körét jelentette. A felhasználói érdekképviseleti szervezetek esetében pedig 25 százalékos. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy a felhasználói oldal javaslatait érdemben a díjtételek nagyságának meghatározásánál nem vették figyelembe.
 
Az Szjt módosítása szélesebb körben teszi lehetővé a díjszabástervezetek véleményezését, a jelentős felhasználóknál pedig 10-ről 5 százalékra, míg a felhasználói érdekképviseleti szerveknél 25-ről 10 százalékra csökkent a véleményezési jogosultság küszöbértéke. Így a több mint 63 ezer vendéglátó, illetve szálláshelyet adó egység valós esélyt kapott véleménye továbbítására önállóan vagy érdekképviseleti szervezetén keresztül ? áll a közleményben.
 
Az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület tevékenységét felügyelő Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a törvénymódosításhoz kapcsolódóan a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára 2012. évre a 2200 kereskedelmi szálláshelyből mintegy 850 szállodánál a szobaszám sávokhoz mért díjtételemelés felső határát a 2010. évi infláció mértékére, 4,9 százalékra határozta meg.
 
A törvény módosításával a kormány döntése szükséges olyan díjszabás jóváhagyásához, amely az előző évi inflációt meghaladó mértékű jogdíjemelést tartalmaz, vagy a fizetésre kötelezett felhasználók körét bővíti.