Kerekasztal az európai romastratégiáról a VOLT-on

Kultpol

(MTI) - A felzárkózásért felelős államtitkár arra utalva, hogy az utóbbi évtizedekben nem csak a romák helyzete romlott, elmondta: a kilátástalan helyzetük miatt elkeseredett emberek egymásban keresik a hibát, így a problémák nem etnikai konfliktusból adódnak, hanem "alapvetően a szociális nyomor következményei".
    

Úgy fogalmazott: a romastratégiával "kitettük a szennyest a kirakatba, de odatettük mellé a mosószert és a mosógépet is". Az államtitkár szerint a létező problémát lehetőséggé kell alakítani, erre most komoly esély van.
    
A posztszocialista országokban a mélyszegénység "nem az, aminek látszik" - jegyezte meg Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő a fórumon, azt hangoztatva, hogy ha a helyzetet nem kezelik, akkor ez Európa egésze számára kockázatot jelent.
    
A stratégia elfogadása előtt "nem volt intézményi keret, nem volt főnök", míg most minden államnak ugyanannak a követelményrendszernek kell megfelelnie, ugyanakkor elkerülhető, hogy ha valami kidolgozatlan, koncepciótlan, akkor a tagállamok egymásra mutogassanak - sorolta az előnyöket.
    
Az európai roma keretstratégiát a múlt hét végén hagyták jóvá csúcsértekezletükön az EU-tagállamok vezetői.