A kétszázezredik látogatót köszöntötték a Műcsarnok kiállításán

Kultpol

(mti) A 28 éves, olasz-német szakos tanárnő, Sversics Ágnes a budapesti Teleki Blanka Gimnázium egyik 10. évfolyamos osztályát kísérte el a két hónapja megnyílt, február 27-ig látogatható tárlatra.

A pedagógus másodmagával elutazhat egy hétvégére repülőgéppel Párizsba, ahol ötcsillagos luxushotelben szállhat meg, és egy ingyenes éves belépőt kapott a Műcsarnokba. A szerencsés látogató mindemellett számos képzőművészeti ajándékot, lapelőfizetéseket, továbbá a francia fővárosba szóló kétszemélyes vacsorameghívást vehetett át a támogatóktól.

A szervezők az ajándékok átadása után, a tárlat címére és tematikájára utalva, négyszáz franciakrémessel vendégelték meg az egybegyűlteket az előcsarnokban.

"Azt gondolom, hogy egy új korszak indult el néhány évvel ezelőtt a magyar kultúrpolitikában, nagyon sikeres kiállítások vannak mögöttünk" - mondta az ünnepségen Bozóki András.

Mint felidézte, a Monet-kiállítás 250 ezer, a Mednyánszky-tárlat 180 ezer, a Miró-kiállítás 80 ezer látogatót vonzott.

A miniszter a tervezett bemutatókat ismertetve elmondta, hogy a Salvador Dalí-kiállításnak a Műcsarnok, a Kopt-kiállításnak a Szépművészeti Múzeum ad majd otthont, és reményeik szerint jövőre Van Gogh-kiállítást rendeznek, szintén a Szépművészetiben.

"Csupán két napja vagyok miniszter, első utam ide vezetett, a Műcsarnokba" - mondta, hozzáfűzve, hogy természetesen szeretne majd ellátogatni a Hősök tere másik oldalán álló Szépművészeti Múzeumba is.

Mint mondta, szomorúan értesült arról, hogy az elmúlt napokban a két múzeum közötti téren ismeretlenek súlyosan bántalmaztak egy indiai állampolgárt. Hangsúlyozta, hogy a kultúrának nem csak a két múzeumban kell jelen lennie, hanem a két múzeum között, a téren is.

"Nekem, mint a kulturális kormányzat vezetőjének a magam eszközeivel is föl kell lépnem a politikai erőszakkal és a rasszizmussal szemben" - tette hozzá.

A Cézanne, Degas, Gauguin, Monet, Matisse, Picasso és Renoir festményeit is felvonultató kiállítást a megnyitása óta több mint 250 diákcsoport tekintette meg és a további napokra mintegy száz csoportot jegyeztek elő - olvasható a Műcsarnok ez alkalomra közzé tett írásos összegzésében.

Az intézmény négy korosztályra bontva speciális füzeteket készített kifejezetten a gyerekek és a fiatalok számára azzal a céllal, hogy könnyen értelmezhetővé tegye a francia mesterek műveit.

"A mostani kiállítás egyértelműen bizonyítja, hogy Magyarországon van és még tovább növelhető az igény a művészeti programokra, különösen akkor, ha az adott programok szervezésekor a művészet élvezetének egyszerűvé és kényelmessé tétele, illetve a széles körű tájékoztatás kiemelten kezelt szempont" - vallja a sajtóanyagban a Műcsarnok főigazgatója.

A kiállítás február 27-ig továbbra is a hét minden napján 10-20 óra között tart nyitva. A könnyebb bejutás, a hosszas sorbanállás elkerülése érdekében a belépőjegyek elővételben is megvásárolhatók a Dózsa György úti kapunál vagy az interneten.

A Műcsarnok tárlatának látogatottsága vetekszik a Szépművészeti Múzeumban 2003 decemberben megnyílt Monet és barátai című kiállításéval; az utóbbit három és fél hónap alatt tekintette meg az említett, több mint negyedmillió látogató.