Kezdésre hangoltak Pécsen

"Szeretném, ha Pécs városa végre fel tudná emelni a fejét"- mondta Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt Kezdésre hangolva című sajtótájékoztatóján pénteken délelőtt Pécsett. A polgármester hangsúlyozta: az Európa Kulturális Fővárosa cím egyszerre jelent megtiszteltetést, örömet és felelősséget. Kitért arra, hogy Pécs tulajdonképpen sok évszázadon keresztül volt Európa kulturális fővárosa, de most hivatalosan is viselheti ezt a megtisztelő címet. Pécs nem pusztán épített környezet, egyben szellem és program is: nem csak a kultúra önmagában fontos, hanem az is, hogy ezt a kulturális örökséget a pécsiek hogyan tudják közvetíteni Európa felé - fejtette ki a polgármester. A Pécs 2010 EKF hivatalos programját a sajtótájékoztatón Hiller István oktatási és kulturális miniszter a pécsi polgármesterrel együtt aláírásával szentesítette.
 
 
 
"Pécs sikere Magyarország sikere, a kultúra fővárosának sikere a magyar kultúra sikere" - vetítette előre az EKF program jelentőségét Hiller István. A miniszter úgy fogalmazott: Beethoven, Händel, vagy Mozart sem vörös vagy narancssárga, jobb- vagy baloldali. Szerinte az igazi kihívás és lehetőség abban rejlik, hogy például egy lyoni kultúrakedvelő a szintén Európa kulturális fővárosaként síkra szálló Isztambullal vagy Essennel szemben Pécset válassza. Hozzátette: a továbbiakban is határozott és gyors döntéseket kér Pécstől; a Pécs2010 EKF programjainak megvalósítására összesen 1 milliárd 850 millió forint áll rendelkezésre - tudatta.
 
Szalay Tamás, a Pécs 2010 EKF program kulturális igazgatója rávilágított, hogy a programok összeállításában a fő szempont elsősorban azok "pécsi karaktere" volt, nem feltétlenül kellett kifejezetten pécsinek lenniük: ezzel a város befogadó voltát is szerették volna hangsúlyozni. Hiller István a programsorozat fő üzeneteként a hagyomány és újítás egységét nevezte meg: Pécsnek egyszerre kell képviselnie az egyediséget és európaiságot, a magyar kultúra kapujaként pedig a nyitottságot és befogadókészséget.