Kínai Konfuciusz Intézet nyílik Magyarországon

Kultpol

Hiller István oktatási és kulturális miniszter kínai tárgyalásai során hétfő délután találkozott Pekingben Zhou Ji oktatási miniszterrel. A magyar szaktárca vezetője hangsúlyozta: elkötelezett, hogy tovább bővítse a kínai-magyar oktatási kapcsolatokat, és a magyar egyetemek újra népszerűvé váljanak a kínai hallgatók számára. A miniszter elsősorban az egészségügyi, vendéglátó-ipari, gazdasági, természet-tudományi és zeneművészeti képzéseket emelte ki.
Zhou Ji miniszter úgy fogalmazott: ?Fontosnak tartom, hogy a magyar oktatási intézmények mind gyakrabban vegyenek részt a kínai felsőoktatási kiállításokon, és minél több magyar tanuljon Kínában.? Zhou Ji kiemelte a budapesti kínai-magyar két tannyelvű iskola jelentőségét, és elmondta azt is: 2007-ben Kína és az európai uniós országok diákjainak ösztöndíj-csere programot indítanak, és ebben rendkívül komoly szerepet szánnak a kínai-magyar ösztöndíj-cseréknek.
Mindkét fél kiemelkedő eseményként említette, hogy a budapesti ELTE-n idén december 7-én megnyílik a Konfuciusz Intézet, amely jelentős szerepet kap a kínai-magyar oktatási együttműködésben. (A Konfuciusz Intézet kulturális, oktatási és tudományos intézményhálózata 2004-től működik a világban.) Hudecz Ferenc, az ELTE rektora ? a magyar delegáció tagja ? a közös diplomát nyújtó képzések bevezetésének a lehetőségéről beszélt. A találkozó végén a kínai oktatási miniszter átnyújtotta a budapesti Konfuciusz Intézet réztábláját az ELTE rektorának. Hamar Imre, a Konfuciusz Intézet igazgatója kitért arra: a modern Kína-kutatás különleges jelentőségű lesz az új intézményben.
?Kína a modern fejlődés egyik motorja? ? mondta Hiller István már a Tudományos és Technológiai Minisztériumban, ahol Shang Yong miniszterhelyettes fogadta a delegációt. Hiller István a tudomány és a technológia területén is szorgalmazta a kínai-magyar kapcsolatok felélénkítését, s hogy a modern Kína hozzon létre magyarországi kutatóközpontot ? közép-európai régiós centrumként.
Shang Yong miniszterhelyettes a két ország közötti tudományos kapcsolatok példájaként említette az ELTE és a Wuhan Egyetem közös kutatólaboratóriumát, amelynek alapján bővíteni szeretnék a kutatási központokat és laboratóriumi együttműködéseket. Shang Yong pénzügyi támogatást ígért a két ország közös projektjeire, és javasolta: az Európai Unió 7. Keretprogramjában magyarok és kínaiak együtt pályázzanak a tudományos-technológiai projektekre.
Hiller István Pekingben találkozott Jiang Xiaoyu-val, a Pekingi Olimpia Szervező Bizottságának ügyvezető alelnökével is, aki szerint ?a pekingi olimpia nemcsak a sport, hanem a kultúrák nagy találkozója is lesz?. Így arról is tárgyaltak, miként jelenhet meg a magyar kultúra az olimpiához kapcsolódó rendezvényeken.
Hiller István ajándékként átadta az ügyvezető alelnöknek az ExperiDance előadásainak DVD-jét. Nem titkoltan azzal a szándékkal is, hátha elnyeri a magyar együttes táncjátéka a pekingi olimpia szervezőinek a tetszését, s meghívják Román Sándor társulatát az ötkarikás játékok nyitó vagy a záró ünnepségére. Egyébként a magyar miniszter azt is mondta: reméli, erről Steven Spielberggel is tud egyeztetni, aki művészeti tanácsadó a pekingi olimpia ceremóniáit előkészítő alkotócsapatban.

OKM: Kínában is bemutatkozik a magyar kultúra

(MTI) - Kínában is bemutatkozik jövőre a magyar kultúra - az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) hétfői tájékoztatása szerint erről is szó volt Hiller István miniszter pekingi tárgyalásain.
A szaktárca vezetője Csou Csi (Zhou Ji) oktatási miniszter meghívására érkezett küldöttség élén a Kínai Népköztársaságba.
A hivatalos tárgyalások a kulturális minisztériumban kezdődtek, ahol Ting Vej (Ding Wei) kulturális miniszterhelyettes fogadta Hiller Istvánt. A megbeszélésen mindketten hangsúlyozták: új fejezet kezdődik a két ország közötti kulturális diplomáciában - olvasható az OKM által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A szaktárca tájékoztatása szerint Ting Vej elmondta, hogy Kína - a gazdasági fejlődés mellett - egyre inkább épít a kulturális párbeszédre, s jövőre Magyarország felé nyit: Kína magyar szemmel címmel szerveznek kulturális rendezvényt.
Hiller István e találkozón szólt arról, hogy 2007-ben a németországi magyar kulturális évad mellett szeptember és november között Kínában is bemutatkozik a magyar kultúra. Kiemelte továbbá, hogy szeretné a két ország közötti kulturális együttműködést korszerűbbé, a kapcsolatokat elevenebbé tenni.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium jövőre kulturális szakattaséi posztot létesít Pekingben és Sanghajban. Ezektől a kínai és a magyar kulturális, illetve oktatási intézmények közti szakmai kapcsolatok megerősödését reméli Hiller István.
A kínai kulturális tárca képviselője a közlemény szerint örömmel üdvözölte a magyar kezdeményezést, s egyben kiemelte: támogatják a magyar kultúra kínai bemutatkozását.
A magyar delegáció a Magyar Nagykövetségen megtekintette Judit Stowe magyar fotóművésznek a kínai emberek életéről szóló kiállítását. A tárlatot Hiller István meghívta Magyarországra.
A Kínai Központi Állami Zeneakadémia leánykara Szirányi Borbála vendégtanár vezetésével magyar népdalokból és Kodály Zoltán kórusműveiből adott koncertet. A hangversenyen fellépett Herencsár Viktória cimbalomművész, a pekingi állami zeneakadémia tanára.