A kormány nemzeti fenntartásba veszi a Kodály Központot
(MTI) - A politikus azt mondta, hogy a kiemelt státus megadására az új Széchenyi-terv nyújt lehetőséget. Pécs lesz az első vidéki helyszín, ahol nemzeti fenntartású intézmény működik, a döntéssel pedig a város évente mintegy 700 millió forintot takarít meg. Ennyit kellett volna ugyanis költenie a központ működtetésére.
"Az előző kormány megígérte ugyan, de a megoldást az új kormány találta meg" - jegyezte meg Páva Zsolt. Egyben köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek e Pécs számára rendkívüli siker elérésében. A polgármester a döntés részleteiről, az átadás-átvétel folyamatáról még nem tudott nyilatkozni az újságíróknak, de ígéretet tett arra, hogy arról tájékoztatni fogják a közvéleményt.
A tájékoztatón részt vettek a Fidesz pécsi országgyűlési képviselői is. Nagy Csaba azt mondta: a nemzeti fenntartásba vétel a magas színvonalú működtetésre is garanciát jelent. Hoppál Péter értékelése szerint a kormány e határozatával azt ismerte el, hogy vidéken is van országos színvonalú kulturális élet. Kővári János azt hangsúlyozta, hogy a lépés Magyarországon is utat nyit a kulturális decentralizáció felé.