Kossuth-díj - Gáspár Sándor színművész

Kultpol

(MTI) - Gáspár Sándor jelenleg öt darabban (A csúnya, Még egyszer hátulról, Nyári kalandok, Szentivánéji álom, Victor, avagy a gyermekuralom) szerepel társulatában, az Új Színházban, emellett meghívottként a Katona József Színházban (A koccanás) és a Komédium Színházban (Stílusgyakorlat 601-től, Striptease, A pulóvergyűjtő) is játszik.
    "Jól esik ennyi érdekes darabban játszani, kondícióban tart" - fogalmazott a színművész.
    Pályájának legnagyobb sikerét talán Raymond Queneau abszurd darabjában, a Stílusgyakorlatban aratta; a 27 éve műsoron szereplő, tavaly a hatszázadik előadáson is túljutott produkcióban Bán Jánossal és Dörner Györggyel együtt szerepel, és az alaptörténetet 33 különböző stílusban adják elő.
    "Mi hárman előfelvételisként Kalocsán a honvédségnél találkoztunk, utána együtt jártunk főiskolára. Salamon Suba László rendező vizsgadarabjaként 1982 februárjában volt a bemutató a színművészeti főiskolán, így azt is mondhatnám, a darabban ott folytattuk, ahol előtte abbahagytuk" - emlékezett Gáspár Sándor.
    Az 53 éves művész azt mondta, mivel ez az előadás az alapvető emberi ostobaságokról és kisszerűségekről szól, ezért van miből meríteni, és ez a helyzet az elmúlt évek során mit sem változott, a darab folyamatosan aktuális.
    A 400. előadás felé tartó Striptease kapcsán (ebben Eperjes Károllyal szerepel együtt) azt mondta, kifejezetten büszkeséggel tölti el, hogy 1991-ben ez volt a Komédium Színház alapító előadása. Kiemelte: a Striptease Taub János egyik rendezői remeke.
    Gáspár Sándor eddig 41 játékfilmben és több mint 30 tévéfilmben, tévéjátékban szerepelt. "Annak a generációnak a tagja vagyok, amelyik még rengeteg tévéfilmben szerepelhetett" - jegyezte meg.
    A mozifilmek közül játszott többek között A falfúróban (1985), a Csók, anyuban (1986), a Csapd le csacsi!-ban (1990), a Roncsfilmben (1992), a Woyzeckben (1993), A miniszter félrelépben (1997), az Üvegtigrisben (2001), a Deltában (2007), legutóbb az idei filmszemlén bemutatott A hetedik körben (2008).
    Kiemelte: legnagyobb szakmai sikereit Grunwalsky Ferenccel érte el, hiszen az operatőr-rendező-forgatókönyvíróval nyert díjat a Magyar Filmszemlén és megkapta a filmkritikusok díját.
    "A főiskola elvégzése után elég hamar elkezdtem a televízióban és filmekben dolgozni és akkor még színházi közvetítések is voltak. Kialakult bennem, hogyan kezeljem az ismertséget, de egyébként egy-egy színházi vagy filmbemutató után igazából szeretek magam ellenni és élni saját privát életemet" - mondta a népszerűség kérdéséről.
    Gáspár Sándor Szentesen született és 18 éves koráig élt ott. Kiemelte: a mai napig ösztönösen szülőföldjéből táplálkozik.
    "A szüleim, rokonságom mellett meghatározó volt a Bácskai Mihállyal történt találkozásom a szentesi gimnáziumban. A színjátszás szeretetét, annak tiszteletét az ő szellemisége adta. Ő volt az intézmény igazgatója, egyben az ott működő diákszínpad vezetője. Rengeteget szerepelhettünk falvakban, diákszínjátszó fesztiválokon, indultunk a Ki mit tud?-on, versmondó versenyeken" - idézte fel gyermekkori éveit a színművész.
    Kérdésre válaszolva azt mondta, a Kossuth-díj miatt most nem könnyű arról beszélnie, milyennek látja ma a magyar színjátszás megbecsültségét Magyarországon. Azt azonban szomorúnak nevezte, hogy a televízióban egyre kevesebb a színészi munka.
    Filmes terveiről szólva beszámolt arról, hogy tervezik az Üvegtigris harmadik részét. Gáspár Sándor a napokban fejezett be egy forgatást: Pacskovszky József rendező új filmjében szerepel, az alkotást a jövő évi filmszemlén mutatják be.
    Gáspár Sándor 1986-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1999-ben érdemes művész lett.