Közművelődési intézmények csaknem 12 milliárdos képzési programja

 

(MTI) - Az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatáskezelési igazgatósága által koordinált 11,7 milliárd forintos programból meghirdetett első, 1,7 milliárd értékű pályázaton 22 millió forintot nyert a nyíregyházi művelődési központ, amelyből kialakítja a képzés feltételrendszerét és három tanfolyamon 45 hátrányos helyzetű munkavállalóval indítja az oktatást - mondta Bohács József. A nyitó képzési program 2011 áprilisában fejeződik be Nyíregyházán, s továbbiakat készítenek elő önálló oktatással, vagy közép- és felsőfokú iskolákkal közösen.

 
Sivadó Sándor, a nyitó projekt vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: az elnyert támogatásból a centrum akkreditáltatja magát a versenyképességet erősítő, felnőtteket képző intézmények között. Emellett szolgáltatási és tanácsadási rendszert alakít ki, illetve működtet a jövőben, foglalkoztatási, képzési adatbázissal együtt.
 
Az intézmény 11 felsőfokú végzettségű dolgozójának külön 60 órás képzést indítanak, hogy a jelentkező oktatási-szolgáltatási feladatokat elláthassák.
A másik két tanfolyamot viszont már az érintett hátrányos helyzetű munkavállalóknak szervezik a nyitóprojekt keretében. Tizenöten önmenedzselési ismereteket sajátíthatnak el 90 órás képzési programban, hogy sikeresebben elhelyezkedhessenek a munkaerőpiacon. Az érintettek jövedelempótló támogatást is kapnak, havonta 31 ezer forintot tanulmányaik idejére.
 
További 15 megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő munkavállaló pedig - szintén 90 órás program keretében - számítógépkezelői tanfolyamot végezhet. Látás- és hallássérültek kerülhetnek be a tanfolyamra, s kapnak segítséget elhelyezkedésükhöz.
 
A nyíregyházi Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum a csaknem 12 milliárdos képzési keret további pályázatain is részt vesz majd, s piacképes szakmák elsajátításához kívánja juttatni a térségben élő. tartósan munka nélkül maradt embereket.