Közös memorandum az illegális file-cserélések csökkentésére

Kultpol

A memorandum aláírói egyetértenek abban, hogy 2-3 éven belül jelentősen csökkenteni kell a P2P file-megosztásokból adódó jogsértések számát, illetve változtatni kell a jogsértéssel kapcsolatos közgondolkodáson. 

 
A memorandum öt alapelvet fogalmaz meg, amelynek kidolgozása és betartása nagyban hozzájárulhat a helyzet javításához. Ezek közül az első egy összehangolt iparági megoldás kidolgozásának fontossága. A második alapelv értelmében az aláírók együtt dolgoznak majd a fogyasztók oktatásán, hogy egyre többen megértsék, a kreatív alkotás érték, és az érték illegális megosztása helytelen. A harmadik pont hangsúlyozza a felhasználóbarát on-line tartalomszolgáltatás további fejlesztését, az előfizetői vagy on-demand lehetőségek számának növelését. Az aláírók közös akarata továbbá egy olyan jelzőrendszer kidolgozása, amelynek segítségével az internetszolgáltató cégeket értesíteni tudják, amennyiben illegális használat történt rajtuk keresztül. Végül az ötödik alapelv értelmében a versenyhivatal megbeszélésre hívja az aláírókat. Ennek témája az ismételt jogsértések elleni hatékony küzdelem eszközrendszerének kidolgozása. 
 
Az aláírók továbbá meghatároztak egy öt pontból álló gyakorlati kód-rendszert. Ez tartalmazza azt, hogy mi tekinthető bizonyítéknak, hogyan kell fellépni, ha jogsértés gyanúja merül fel, mi a teendő az ismételt, jogsértő bűncselekmények elkövetőivel szemben, a jogsértő file-cserélés következtében keletkezett károk megtérítésének szabályozását, valamint a fellebbezés menetét.  A kódok elfogadásához a versenyhivatal jóváhagyása is szükséges.
 
Az aláírók megegyeztek abban, hogy a memorandumban foglaltakban való részvétel lehetőség, ám nem kötelező a tartalomszolgáltatók és jogtulajdonosok számára.