Külföldiek párbeszédet kezdeményeznek
A klaszter párbeszédre törekszik Budapest városvezetésével, önkormányzataival és szervezeteivel, hogy közösen találják meg azokat az eszközöket, amelyekkel Budapest élhető, modern metropolissá válhat. A szervezet lehetőséget biztosít az itt élő külföldiek számára, hogy elmondhassák, mit szeretnek Budapestben, egyúttal pedig javaslatokat tehessenek.
A kezdeményezést számos elismert nemzetközi szervezet támogatja, köztük a British Council, a Goethe Intézet, a WNC Property Development, az Olasz Külkereskedelmi Intézet, a Budapester Zeitung és a Budapest Times, a Funzine, az Expatshungary. Ezen kívül olyan interkulturalitásra törekvő szervezetek álltak a kezdeményezés mellé, mint a Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft., a Budapest Underguide, a Merlin Színház, illetve a LOFFICE Coworking.
Az Interkulturális Klaszter egyik nyitóeseménye a Simon Stephens által írt Pornography színdarab, amelyet csütörtökön mutatnak be a Merlin Színházban. A művel egy angol és magyar színészekből álló társulat adja elő Magács László rendezésében. A történet középpontjában a 2005-ös londoni metrórobbantás áll, amelyet különféle karakterek mindennapi életén keresztül láttat a színmű.