A kultúra városává nyilvánítja Pécset a helyi közgyűlés

Kultpol

(MTI) - "A közgyűlés január 27-én határozatban fogja Pécset a kultúra városává nyilvánítani. Magyarországon a mi városunk lesz hivatva örök időkre emléket állítani e nép, e nemzet kultúrájának" - mondta a politikus a Kodály Központban, Berecz András és barátainak a magyar kultúra napján tartott Angyalfütty című előadása előtt.
    

A polgármester megjegyezte: az ehhez szükséges lépéseket megtették, a város mottójául szolgáló kifejezést jogi védelemben is részesítik. "Ma már senki sem kérdezheti meg, ugyan miért is a kultúra városa Pécs, kézenfekvő a bizonyíték. Az elmúlt húsz évben sokat fejlődött, változott az ország, a városok csinosodtak, szépültek, de olyan ütemben, a lépcsőket hármasával, négyesével szedve, ahogy Pécs tette, talán egyetlen város sem volt képes" - mondta.
 
Korábban sokan jártak Pécs előtt, de a baranyai megyeszékhely sereghajtóból az élboly tagja lett, mert szövetkezett kultúrájával, hagyományaival, értékeivel, s jó lóra tett, amely elvitte a sikerhez. "Mi tudjuk, hogy a sikerhez az út a kultúrán át vezet. Európa kulturális fővárosaként megmutattuk a világnak, mire képes Magyarország. Milyen gazdag kultúrtörténete, milyen szokásai voltak és vannak az itt élőknek, s hogyan vagyunk képesek Európa egyik legzöldebb városában együtt élni a természettel, s ha kell, meg is védjük azt" - jegyezte meg.
    
Úgy vélte, Pécs és a pécsiek megmutatták, mennyire fontos számukra a művészet és nem csak a múltból élnek, hanem a jövőnek is: megmutatják, mit nyújtanak számunkra megújult köztereik, új kulturális intézményeik. "Sokan voltak, akik kételkedtek bennünk. Valószínűleg azért, mert nem ismerték az itt élőket. Ők kételkedtek, mi bizakodtunk és dolgoztunk. Építettünk és szerveztük a programokat, s a munkának meg lett az eredménye" - mondta Páva Zsolt.
    
A polgármester szólt arról is, hogy a város kulturális díjat alapít. A Pécs kulturális nagydíjával azok munkáját ismerik el, akik életükkel, munkásságukkal, tehetségükkel kiemelkedően járultak hozzá a város szellemi és kulturális gyarapodásához.