Kulturális nagyrendezvényeket támogatnak Nyíregyházán

Kultpol


nyiregyhaza_by_europrosperitas_eu.jpg
 Nyíregyháza
 
(MTI) - A város európai hírű Vidor Fesztiváljának költségeihez az önkormányzat 20 millió forinttal járul hozzá, továbbá mintegy 10 millió forint értékű szolgáltatást is biztosít a szervezőknek - mondta a polgármester. Az augusztus 24. és szeptember 4. közötti rendezvény költségeihez 20-25 millió forint összeggel hozzájárul a Nemzeti Kulturális Alap, 12-15 millió forinttal az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint 10 millió forinttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat is. Emellett a színházi előadások versenyprogramjának bevételéből 10 millió forintra számíthatnak a rendezők, s ez az összeg garantált, hiszen a jegyek az értékesítés megkezdésekor egy nap alatt mindig gazdára találnak.
   
Csabai Lászlóné tájékoztatása szerint a Vidor Fesztivál rendezési költsége mintegy 100 millió forint körüli, s ebből az összegből pillanatnyilag hiányzik 10-18 millió forint, amit szponzoroktól szeretnének előteremteni. A polgármester hangsúlyozta: biztos abban, hogy a még hiányzó összeg meglesz, s mindenképpen megrendezik a fesztivált, s nem lesz igazuk azoknak, akik kételkednek ebben.
   
Nyíregyháza másik nagy rendezvényét, a Nyírségi Ősz kulturális rendezvénysorozat gyümölcskarneválját szeptember 11-én a korábbiaknál is színvonalasabban szeretné megtartani a város - folytatta az önkormányzati vezető.
   
A támogatott, kisebb rendezvényekről szólva Csabai Lászlóné megemlítette, hogy csütörtökön kezdődik a Nyíregyházi Művészeti Hetek programsorozata, amely március 31-ig 21 kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
   
Május elsején nyitják meg a város állatparkjában az Európai Unió támogatásával 1,6 milliárd forintos beruházással épült Ócenáriumot, amely igazi idegenforgalmi úti cél lehet a jövőben. Ugyancsak májusban, a hónap közepén tartják a Városnapot, amelyhez kapcsolódva ezúttal is több napos programot szerveznek a helyieknek és a turistáknak.
   
Idén is lesz Nyíregyházi Szabadtéri Nyár, s a színházi előadások szervezését hatmillió forinttal támogatja a 120 ezres nagyváros önkormányzata.