A kulturális bizottság az új Erkel Színház-projektről

Kultpol

(MTI) - Bajnai Gordon miniszterelnök szeptemberben jelentette be, hogy 2013-ban a Köztársaság téren egy modern kulturális központ nyílhat. A legújabb tervek szerint nem csupán egy színházépületet emelnének részben a jelenlegi Erkel Színház helyén, hanem a közelben, a Fiumei úton egy próbatermekkel kiegészített logisztikai bázis épülne, utóbbi kiszolgálná a Magyar Állami Operaházat és más budapesti színházakat is.
   
A kulturális bizottság tagjai a keddi ülésen az ingatlanok tulajdonának, a tér rendezésének, a közbeszerzési pályázatok lebonyolításának részleteire voltak kíváncsiak.
 

ErkelSzinhaz_D__ZA20081016033.jpg
Az Erkel Színház ma
    
Schneider Márta, az oktatási és kulturális tárca szakállamtitkára emlékeztetett arra, hogy az Erkel Színház felújításának ügye már sok évvel ezelőtt napirenden volt. Szakértők szerint az épületet az Ybl-palota rekonstrukciója, 1984 után lett volna célszerű korszerűsíteni. Az elmúlt időszakban többször elhangzott, hogy az Operaház színpadgépészete bármelyik pillanatban felmondhatja a szolgálatot. A két operaház, az Andrássy úti és a Köztársaság téri nem választható el egymástól - hangsúlyozta a szakállamtitkár.
 
Mint elhangzott, a Magyar Állami Operaház akkori főigazgatója, Szinetár Miklós 2005-ben egy előpályázaton keresett arra választ, milyen befektetői érdeklődés mellett lehetne modernizálni az Erkelt, vagy miként épülhetne új színház. Egy 2007-ben elvégzett állapotfelmérés azt mutatta, hogy a toldozgatás-foldozgatás nem megoldás, ugyanakkor szükség van a "népoperai" funkció pótlására. Schneider Márta kiemelte: ehhez igazi megoldást kell választani új multifunkcionális épülettel, még akkor is, ha ez hosszú távra megterheli a kulturális költségvetést.
   
Vass Lajos főigazgató elmondta: a metróépítők úgy informálták, hogy a fúrópajzs jövő február-márciusban ér a színház alá, tehát a zavartalan játszás elképzelhetetlen. Mivel a metró védelmi övezete a színpad alatti területet metszi, később sem lehet ott bővíteni, korszerűsíteni.
        
A VIII. kerületi önkormányzat olyan szabályozási tervet készített elő a térről, amely más tájolással megfelelő távolságba helyezné az új épületet a metrótól - fűzte hozzá Szabó Attila. Vass Lajos főigazgató személyes garanciát vállalt arra, hogy a projekt lebonyolítása mindvégig átlátható lesz.