Kulturális Korzó épült Marcaliban

Kultpol

 
(MTI) - Nagyon fontos, hogy nyitottak legyünk az újra - mondta az államtitkár, egyúttal a térség országgyűlési képviselője, aki úgy vélte: látva ezt az épületet, megállapíthatjuk, hogy Marcali közössége nyitott az újra, nyitott a szellemi innovációra. "Ha erre az épültre tekintünk akkor én azt látom (...), hogy ebben ott vannak az európai kulturális értékek jegyei, és ott van benne a magyar nemzet kulturális értékeinek összessége, sőt ott van benne a helyi hagyománynak a megbecsülése is". 
    
"Egy komplex kulturális intézményről beszélünk, amelyben a helytörténeti múzeumtól a kulturális agoráig minden megtalálható" - mondta Szászfalvi László, annak a meggyőződésének hangot adva, hogy a Kulturális Korzó időseknek és fiataloknak egyaránt közösségi teret adó hely lesz, ahol a generációk újra egymásra tudnak találni, közös programokat tudnak szervezni, és ez szolgálni tudja Marcali és térségének szellemi-lelki építkezését. 
    
"Bizonyos vagyok abban, hogy a szellemi-lelki építkezésnek, a kulturális építkezésnek mindig következménye lesz a gazdasági építkezés is, a materiális, anyagi építkezés is" - szögezte le az államtitkár, aki úgy vélekedett: "nem fogunk eljutni a gazdaság megújulásához, a gazdaságnak a radikálisan pozitív változásához a kultúra nélkül, az európai kulturális értékek és a magyar nemzeti hagyományos értékeink megbecsülése nélkül".
    
Sütő László, Marcali polgármestere köszöntőjében - sorolva az épület nyújtotta kulturális, szórakozási, tanulási, ismeretszerzési lehetőségeket - azt hangsúlyozta: legyen ez találkozóhely, agora, mely sokszínűségével a város lakóit szolgálja.   
    
A mintegy kétezer négyzetméternyi alapterületű létesítményben helyet kap az új városi képtár, a Bernáth Aurél-gyűjteményt bemutató kiállítás és időszaki kiállítások, különböző kulturális rendezvények, a múzeum időszaki és megújuló állandó kiállításai, a város életéről beszámoló televízió és egy mozi terem, amelyet a régi mozi épületének lebontását követően régóta hiányoltak a város lakói.
    
A Kulturális Korzó átadását térzenével, a Kortárs Galériában fotókiállítással, a Városi Helytörténeti Múzeum kiállítótermében A tegnap világa című tárlattal, az épület előtti sétányon Marcalit régi képeslapokon bemutató kiállítással köszöntötték. Az előcsarnokban a Kulturális Korzó építéséről láthattak képeket az érdeklődők, a moziteremben pedig Marcali elmúlt 20 évének legfontosabb kulturális eseményeiről, fejlődésének állomásairól egy filmet vetítettek. 
    
A több mint 300 millió forintos, a múlt év májusában elkezdődött beruházáshoz mintegy 220 millió forint európai uniós, továbbá önerő-kiegészítésként 32 millió forint állami támogatást kapott a somogyi város. Kulturális Korzó megépítéséhez az önkormányzat 70 millió forintot meghaladó összeggel járult hozzá.