Lánchíd-díjat kapott Sebestyén Márta, Oplatka András és Kroó Norbert
A Lánchíd-díjat pénteken Budapesten Martonyi János külügyminiszter adta át. A külügyi tárca vezetője az ünnepségen arról beszélt, Magyarországnak nagyon nagy szüksége van olyan emberekre, akik a magyar kultúra és tudomány nagyköveteként, híd szerepet töltenek be a világban.
Martonyi János szerint Magyarországnak ma sokkal nagyobb szüksége van a díjazottak és a hozzájuk hasonlók lelkiismeretes tevékenységére, mint korábban bármikor. Arról beszélt, a díjazottak nem az adott kormányt védik, nem folytatnak propagandát, csak tisztességesen megpróbálják elmondani, megmagyarázni az igazságot.
Sebestyén Márta Magyarország és a magyar kultúra világszintű elismertségének erősítésében betöltött szerepéért, Kroó Norbert akadémikus a magyar tudományos diplomácia területén és a magyar tudomány nemzetközi hírnevének növeléséért kifejtett kiemelkedő tevékenységéért, míg Oplatka András író, újságíró Svájc és Magyarország kapcsolatainak ápolásában, valamint a Magyarországról alkotott kép javításáért kifejtett több évtizedes tevékenysége elismeréséül kapta meg a Lánchíd-díjat.
A Lánchíd-díjat, hivatalos nevén a Magyarország Nemzetközi Kapcsolataiért elismerést a külügyminiszter évente augusztus 24-éhez, a Lánchíd 1842. évi alapkőletételének évfordulójához kötődve három olyan személyiségnek adja át, aki a magyar külkapcsolatok ápolásában, fejlesztésében, valamint az euroatlanti integráció elmélyítésében kiemelkedő tevékenységet végez.
A kitüntetettek oklevelet és az Erőss Ildikó szobrászművész tervezte bronz kisplasztikát vehetik át.