(MTI) - A megnyitón Rauch Edit esélyegyenlőségi szakállamtitkár arról beszélt, hogy az erőszak, az agresszió itt van közöttünk a mindennapokban: olykor titkoltan, láthatatlanul, lakások falai közé zárva, máskor nyíltan, megdöbbentve az utca emberét, a kisebb és nagyobb közösségben élőket.
Most olyan gyermekek rajzai kerültek közszemlére, akiket sikerült kimenteni az agresszió, az erőszak szorításából, és krízisotthonokban élik napjaikat. Miről árulkodnak ezek a rajzok? Valójában mind ugyanarról szólnak. A szálkás vonalak, a komor, fekete színek, a szürke képek a félelemről, rettegésről, széttört családi életről, bántalmazásról árulkodnak. A gyermekrajzok általában derűs vidámságát, sok fantáziával életre keltett színes, játékos világát hiába keressük rajtuk. Itt a gyermeki látásmód elrettentő képei néznek vissza ránk. Mindegyik rajz egy jajkiáltás.
A rajzok mellé néhány gyerek tollából írás is került. Dísztelen, egyszerű mondatok, ténymegállapítások: "Én inkább elmegyek otthonról csavarogni, nem akarom hallani az állandó veszekedést"; "Álmomban mindig jönnek a rossz bácsik".
