Leállították Rajk László 1956-os emlékművének építését Veszprémben

Kultpol

(MTI) - Leállították a Rajk László építész által tervezett 1956-os emlékmű felállítását Veszprémben; a hatósági döntést a városépítészeti iroda vezetője azzal indokolta hétfőn az MTI-nek, hogy a kivitelezésért is felelős alkotó eltért a tervdokumentációban foglaltaktól, amelyre az engedélyt kiadták.
Rajk László szerint viszont politikai megfontolás állhat a döntés hátterében, mivel a változtatásokról folyamatosan értesítették az önkormányzatot. Az SZDSZ hétfőn közleményben megdöbbenését fejezte ki az építkezés leállítása miatt és szégyenteljesnek nevezte az eljárást.
Lindemann István, a veszprémi városépítészeti iroda vezetője szerint "nagyon egyszerű a szituáció", ugyanis az engedélytől eltérően kezdték meg az emlékmű alapozását és felépítését, amelynek "nyilvánvaló jogkövetkezménye" a kivitelezési munkálatok leállítása.
Hozzátette: néhol méterekkel is eltértek az eredeti tervtől az alapozásnál. Továbbá az emlékműnek a műszaki dokumentáció szerint a saját anyagából csiszolt, matt felületűnek kellene lennie, ezzel szemben viszont az emlékművön "felületkezelt, matt lakkozású elemek jelentek meg".
Az irodavezető hangsúlyozta, hogy az engedélytől való eltéréseket Rajk László is elismerte. Lindemann István emlékeztetett arra, hogy az eredeti tervek szerint október 23. volt az emlékmű átadásának dátuma. Hozzátette: nem tudja, hogy a szobrot mikor állítják fel, illetve mikor lesz avatható állapotban az emlékmű, amelynek még a környezetét is parkosítani kellene.
Az irodavezető azt hangsúlyozta: ha valaki az engedélytől eltérően építkezik, akkor két lehetősége van. Vagy visszaállítja az engedélynek megfelelő állapotot, vagy a már felhúzott építményre (illetve felállított alkotásra) fennmaradási engedélyt kér. Megjegyezte: utóbbit a beruházó kérheti, aki ebben a konkrét esetben nem a tervező és nem is a kivitelező, hanem Veszprém önkormányzata.
Az önkormányzat az emlékmű megrendelője, s egyben a beruházó is - tette hozzá, megjegyezve: a tervezőtől, kivitelezőtől csak akkor tudják a fennmaradásra vonatkozó kérelmet elfogadni, ha erre felhatalmazása van a beruházótól.
Németh László, a veszprémi városfejlesztési iroda vezetője elmondta: "sok mindent bele lehet ebbe a helyzetbe magyarázni, pedig szakmailag tisztán arról szól a történet", hogy egy korábbi közgyűlési döntés értelmében létrejött egy vállalkozási szerződés, amit a tulajdonos önkormányzat kötött a fővállalkozó Rajk László építési irodájával, s azt végre kellene hajtani.
Rajk Lászlót semmi nem mentesíti attól, hogy ne az engedélynek, a jogszabályoknak, illetve a vállalkozási szerződésnek megfelelően végezze el a munkát, s az is nyilvánvaló, hogy az építés bármelyik fázisában lehetséges egy hatósági ellenőrzés, akár még a műszaki átadás után is - vélekedett a városfejlesztési iroda vezetője.
Hangsúlyozta: Rajk László most kapott egy felszólítást, hogy a vállalkozási szerződésnek, a műszaki tervdokumentációban foglaltaknak tegyen eleget.
Debrecenyi János, Veszprém új polgármestere az üggyel kapcsolatosan azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a várost a hivatalon keresztül kívánja irányítani, ami "nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a hivatalban teljes a bizalma", s hogy itt "politika a szakmai munkába nem szűrődhet be".
Hozzátette: Rajk László 1956-os emlékművével kapcsolatosan éppen ezért nem kíván állást foglalni, mert szerinte ebben a kérdésben az irodavezetők véleménye a mérvadó.
Rajk László az MTI-nek azt mondta: értetlenül áll a döntés előtt, amelynek hátterében véleménye szerint politikai megfontolás állhat.
Mint mondta, a jelenlegi emlékmű valóban eltér valamelyest az eredeti tervdokumentációban foglaltaktól, de az építkezés során minden eltérésről értesítették az önkormányzatot. "Ezzel rájuk bíztuk, hogy engedélymódosítást vagy fennmaradási engedélyt adjanak" - mondta.
Rajk László szerint az is alátámasztja, hogy az önkormányzat elfogadta az építkezés során a változtatásokat, hogy egy héttel ezelőtt, a megbízás első felének teljesítéséről kiadott egy igazolást. Ezután, mint mondta, meglepte az építkezés felfüggesztése. Ugyanakkor közlése szerint minden megoldásra nyitottak, szívesen kezdenek tárgyalást a hatósággal.
Rajk László emlékeztetett arra, hogy az előző SZDSZ-es polgármester 2005-ben hirdetett meghívásos pályázatot az ,56-os emlékműre. A pályázatot az akkori közgyűlés döntése értelmében, melyet ellenszavazat nélkül hozott, nyerte meg.
Rajk László szerint "egy közgyűlési döntést csak közgyűlési döntés változtathat meg", viszont az építkezés felfüggesztésének hátterében politikai döntés áll, amit jóval könnyebb megváltoztatni.
Mint mondta, az építkezés felfüggesztése után biztonsági okokból döntöttek úgy, hogy felállítják a szobrot alkotó négy és fél tonnás acélelemeket, amelyek addig a földön hevertek.
"Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Veszprémben az önkormányzat új, fideszes vezetése két órával mandátuma kézhezvételét követően, 2006. október 13-án, hatósági úton leállíttatta a Rajk László által tervezett, pályázatgyőztes 1956-os emlékmű építését" - áll az SZDSZ közleményében, amit hétfőn juttattak el a távirati irodának.
"A lényegében kész emlékmű felavatását sem tervezik. Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján különösen szégyenteljes ez az eljárás" - írják.
Az SZDSZ a dokumentumban arra kéri Navracsics Tibort, Veszprém országgyűlési képviselőjét, "ítélje el a történteket, akadályozza meg a pusztítást".