Lejárt a határidő a West-Balkán-ügyben
(MTI) Az ügyészség szerdán nem adott ki hivatalos információt arról, hogy megindították-e az eljárást ? teszi hozzá a lap. Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő vasárnap tett feljelentést a legfőbb ügyésznél, miután a West Balkán-ügy ítéletének indoklásában elhangzott: a rendőrséget több, a végzetes eseményen részt vevő fiatal hívta telefonon a három halálos áldozatot követelő diszkótragédia idején, ám az ügyeletesek nem siettek a segítségükre.
A politikus segítségnyújtás elmulasztása miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, és mint a lapnak elmondta, azt e-mailben juttatta el a Legfőbb Ügyészséghez. Megjegyezte, hogy korábban más ügyekben is hasonlóan járt el, s akkor a hatóság azonnal reagált a megkeresésre. A lap felidézi a Legfőbb Ügyészség szóvivőjének vasárnapi nyilatkozatát, aki elmondta: megvárják a tértivevényes küldeményt, s annak tanulmányozása után döntenek arról, hogy indítanak-e eljárást.