Lemondott a román kulturális miniszter

(MTI) Mircea Diaconu ellen az állami tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség indított eljárást 2011 novemberében, amiért 2008 óta egyszerre volt a fővárosi Nottara Színház igazgatója és a román parlament szenátora. Romániában a parlamenti mandátum összeférhetetlen más közhivatalokkal, ez alól csak a kormánytagság jelent kivétel, ezt a vonatkozó törvény és az alkotmány is előírja.
 

A politikus a Nemzeti Liberális Párt elnökével, Crin Antonescuval közösen tartott sajtóértekezletén jelentette be a kormányból való távozását. Antonescu azt mondta: Diaconut tisztességes embernek tartja, és a liberálisok kiállnak mellette.
 
A liberális pártelnök közölte, hogy a PNL Puiu Hasotti szenátort jelöli a kulturális tárca élére.
 
A 61 éves Hasotti történész, muzeológus, egyetemi oktató, a PNL alelnöke és Constanta megyei szenátora, a szenátus kulturális bizottságának tagja.