Lerakták a Pécsi Tudományegyetem kutatóközpontjának alapkövét
(MTI) - A Pécs város napján, egyben a pécsi egyetem alapításának évfordulóján megtartott ceremónián Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke azt hangsúlyozta: a tudomány mára a mindennapok részévé vált, sem a gazdaság, sem a társadalom nem létezhet nélküle. A PTE Science Building névre keresztelt épülete olyan intézmény lesz, amely felveszi a versenyt a hasonló nemzetközi központokkal.
Molnár Csaba kancelláriaminiszter arról szólt, hogy az információs társadalom elvárásainak a felsőoktatásnak, az abban tevékenykedő oktatóknak és hallgatóknak is meg kell felelniük. Olyan tudás megszerzése a cél, amely megfelel a XXI. század kihívásainak, vagyis a szellemi javak előállítási igényének.
Úgy vélte, ehhez nélkülözhetetlen a megfelelő szakmai és infrastrukturális környezet együttműködésen alapuló megteremtése, erre pedig példa lehet a pécsi kutatóközpont építése. A kormányzat feladata, hogy hasonló beruházásokhoz az ország más térségeiben is segítséget nyújtson, végül rámutatott: az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Tervben 85 milliárd forintot irányoztak elő a felsőoktatás fejlesztésére, ebből 55,5 milliárd forintot 2009 nyarának végére le is kötöttek.
Varga István gazdasági miniszter azt mondta: azzal, hogy Science Building szellemi tőkéje várhatóan minél nagyobb mértékben megjelenik a gazdaságban, esély kínálkozik Pécsnek, hogy újabb befektetések, beruházások célpontjává váljon. Megítélése szerint a kutatásfejlesztés az egyik kivezető út a válságból, és megmutatja Magyarországnak, miként lehet tudásbázisra alapozva értékes gazdaságot építeni.
Gábriel Róbert, a PTE rektora azt mondta, hogy az egyetem a kutatóközpont, az Európa Kulturális Fővárosa program keretében épülő tudásközpont létrehozásával, valamint egészségügyi fejlesztéseivel a következő három évben példátlanul nagy, mintegy 30 milliárd forint értékű beruházást valósít meg.
A 7800 négyzetméter alapterületű Science Building Bachman Zoltán Kossuth-díjas építész tervei szerint, az egyetemi szívcentrummal szemközti területen épül fel, és 200 munkahelyet, azon belül 40 kutatói állást teremt.