Létrejön az Európai Örökség cím
(MTI) Eszerint 2013-tól ezt a címet nyerhetik el Európa olyan jelképértékű helyei, amelyek kiemelkedő történelmi jelentőségűek, illetve amelyek az európai integráció szempontjából valamilyen okból különösen fontosak.
A címet elnyerhetik emlékművek, természeti, archeológiai, ipari vagy települési helyek, kultúrtájak, emlékhelyek, illetve valamely helyhez köthető kulturális javak és objektumok.
Az előterjesztés értelmében az unió kifejezetten bátorítja az Európai Örökség cím adományozását "több nemzeten átnyúló" helyeknek.
A cím adományozásának általános céljai közé tartozik, hogy az európai polgárokban a történelem és a közös örökség alapján megerősítse az európai közösséghez tartozás érzését, és élénkítse a kultúrák közötti párbeszédet.
A témáról folytatott EP-vitában Bagó Zoltán képviselő hangsúlyozta: a magyar EU-elnökség kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy májusban politikai megállapodás született az Európai Örökség cím ügyében a Tanács, az EP, valamint az Európai Bizottság között.