A magyar kultúra hónapja az írországi Corkban, az új Európa jegyében

Kultpol

A 2005. év európai kulturális fővárosában, az írországi Corkban február 1-jén este nyílt meg az Enlargement (Bővítés) című, az új uniós tagországok arculatát és művészetét ismertető éves programsorozat magyar hónapja. Az eseményen beszédet mondott Dr. Balassa János rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, Dr. Schneider Márta, a NKÖM helyettes államtitkára és Nagy T. Katalin kurátor. A templomból kiállítótérré alakított Cork Vision Centre közönsége február 26-áig Lugossy Mária szobrait és Gaál József festményeit tekintheti meg a ?Szabadulás? és az ?Álomban létező? című kettős tárlaton. Ugyanitt mutatkoznak be a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó magyar városok, fellép az Auer Vonósnégyes, egy másik helyszínen pedig kortárs magyar filmeket vetítenek.

A Cork 2005 projekt egész éves programtematikáját John Kennedy igazgató dolgozta ki, az ötletek 90 százalékát nyilvános egyeztetésre bocsátották. Tavaly május 4-én született a döntés, hogy a kulturális főváros projekttel egybekötve teret adnak a 10 újonnan csatlakozott uniós tagállam művészeti bemutatkozásának. A Cork Civic Trust igazgatója, John Miller által kezdeményezett rendezvénysorozat az Enlargement (Bővítés) címet kapta. A koncepció azokat a változásokat állítja a középpontba, amelyek alapvetően átrajzolják az összeurópai politika, művészet, kultúra, kereskedelem és technológia erőviszonyait, és radikálisan átalakítják a korábban megszokott földrajzi dimenziókat és adminisztratív struktúrákat. A ?Bővítés? projekt célja az, hogy a vizuális művészetek segítségével közvetítse az új tagországokból érkező ?izgalmas szellemiséget, vizuális szépséget és kreatív energiát?, illetve hosszú távon partnerkapcsolatok épüljenek ki a kulturális intézmények és szereplők között. A szervezők azt szeretnék, ha a most megkezdett úton Cork lenne az első, ?biztonságos kikötő, ahol meg lehet pihenni, feltölteni a szellemi tartalékokat, és folytatni az utat?. A bemutatkozás egyszersmind alkalmat nyújt arra, hogy az egyes országok letegyék névjegyüket egy olyan városban, amelynek arculatát már számos más kultúra formálta.

A XVI. századi, egykor Szent Péternek szentelt templomból átalakított épületben, a Cork Vision Centre-ben január 6-án vette kezdetét az ?Enlargement! bringing the New Europe to Cork? (Bővítés ? az Új Európa Corkban) projekt. A megnyitón Pat Cox, az Európai Parlament volt elnöke történelmi pillanatként emlékezett meg a csatlakozási szerződés athéni aláírásáról, és a Vízkereszt kapcsán méltatta a mostani esemény jelentőségét. ??Egy új korszak hajnalát köszöntjük most is, mint akkor, amikor a napkeleti bölcsek megérkeztek Jézushoz?.A harmónia és az egység ünnepe ez? ? jelentette ki, hozzátéve, hogy 2005 az új tagországok megismerésének éve lesz. A ?Bővítés? állandóan változó, egy évig tartó kiállítás, ?Európa társalgója?, ahol havonta más-más új uniós tagország művészi arculatát ismerheti meg a közönség (novembertől decemberig Írország zárja az eseménysorozatot). A nagyszabású projektben meghatározó szerepet vállalt a Cork Civic Trust, a városi önkormányzat és a magánszektor által fenntartott közhasznú önkéntes szervezet. Észtország januári bemutatkozása után most Magyarországon van a sor: február 2-a és 26-a között két egyformán elismert, de gyökeresen más stílust képviselő képzőművész, Lugossy Mária és Gaál József alkotásait állítják ki ?Szabadulás? és ?Álomban létező? címmel, mintegy 100 négyzetméternyi területen A kettős tárlat kurátora Nagy T. Katalin művészettörténész, szervezője a Hungarofest Kht. A kiállításokkal párhuzamosan a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó hazai városok (Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Sopron, Veszprém) tartanak kulturális-gasztronómiai bemutatót. Az események február 9-én az Auer Vonósnégyes koncertjével egészülnek ki, míg a Triskel Arts Centre-ben a Jött egy busz?, a Kontroll és az Ébrenjárók című filmeket vetítik. A programok létrejöttét a NKÖM támogatta.

Magyarország corki vendégszerepléséhez Göncz Árpád volt köztársasági elnök írt angol nyelvű előszót, amelynek tartalma a következő: ?A leckét mindenekfölött nekünk, a magyar politikai döntéshozóknak kell megtanulnunk. Úgy kell megértenünk a térkép, a múlt, a jelen és a jövő üzenetét, hogy közben ne dramatizáljuk túl a múltat, és ne cipeljük magunkkal annak minden terhét. Ugyanígy nem szabad utat tévesztenünk a jövő délibábjának bűvöletében. A múlt értékét pusztán azok a kövek jelentik, amelyek átmenthetőek a jövő építésére. Mindattól fenntartás nélkül meg kell válnunk, ami a jövő építésének útjában áll.?