Magyar kulturális évad az Egyesült Államokban

Kultpol

(MTI) - A programsorozat immár teljes, az eredeti elképzelések 95 százalékát lefedi, és október végére 100 százalékossá válhat - tájékoztatott Hiller István oktatási és kulturális, aki kedden érkezett Amerikába; az általa vezetett küldöttség New Yorkban és Washingtonban tárgyalt az évad előkészületeiről. Hozzátette, hogy az elkövetkező hetek szervezési, adminisztratív munkái után, amikor már minden ízében, szerződés szerint is elkészül a program, azt az Egyesült Államokban és Magyarországon is teljes részletességgel bemutatják.

 
Az évad január 23-án kezdődik, a New York-i Carnegie Hallban Fischer Iván vezényletével a Budapesti Fesztiválzenekar ad koncertet - mondta, megemlítve, hogy olyan neves intézményekkel sikerült szerződéses viszonyt létesíteni, mint a washingtoni Kongresszusi Könyvtár, Kennedy Center és Nemzeti Szépművészeti Múzeum, továbbá a New York-i Lincoln Center.
 
"Programjainkat nem számuk, hanem a befogadó intézmények, illetve a produkciók színvonala jellemzi" - mondta. Kifejtette, hogy a New York-i, washingtoni programsorozat egyes produkciói esetleg más államokba is elutaznak, de az évad nem olyan szándékkal szerveződött, hogy az Egyesült Államok területének egészét átfogja, mert ez szerinte irreális volna, nem vezetne sikerre, mennyiségi és nem színvonalközpontú gondolkodást tükrözne.
 
Az évad 10 hónapja alatt több száz magyar művész utazik ki a két amerikai városba; a programok egy rövid nyári szünettel november végéig tartanak.
 
A költségvetési tervezet nagyságrendje a 650-700 millió forintos nagy-britanniai évadéhoz hasonló. A kiadásokat egyrészt a magyar költségvetés állja, másrészt sok olyan együttműködést sikerült kialakítani, amelyek keretében nem készpénz formájában, hanem terembérlettel, utazási költségekkel vagy jelképes bérleti díjakkal segítik az évad sikerét.
 
A miniszter tárgyalt többek között Caro Llewellynnel, a PEN World Voice Festival igazgatójával, Stanley Colvin oktatásért felelős helyettes külügyi államtitkárral, valamint Earl Powell-lel, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójával és Susan Bennett-tel, a Newseum igazgató-helyettesével.