Magyar nagydíjasa is van az idei Europa Nostra díjnak

(MTI) - A Mátra Múzeum a kulturális örökség helyreállítása elnevezésű kategóriában kapta meg a 10 ezer euróval járó díjat, egyetemben a finn Kesälahti templom harangtornyával, az olaszországi Fasano Szent Faustinóról és Giovitáról elnevezett templomával, valamint a Newcastle-Gateshead híddal.

 
A kutatási kategóriában olasz, a szolgáltatások között spanyol, az oktatás kategóriájában görög projekt lett a győztes.
 
A hét fődíjat Pilar de Borbón spanyol hercegnő, az Europa Nostra szervezet elnöke, valamint az Európai Bizottság oktatásért, képzésért, kultúráért és ifjúságért felelős biztosának egyik képviselője adta át pénteken Szicíliában, a taorminai ógörög színházban tartott ünnepségen.
 
A 2002 óta adományozott díjak a helyreállítás, a kutatás és az oktatás terén elért eredményeket, valamint az örökségvédelem területén nyújtott kiemelkedő teljesítményt jutalmazzák.
 
A Mátra Múzeumnak helyet adó Orczy-kastély három lépcsőben végrehajtott több mint kétmilliárd forintos rekonstrukciója alkalmával idén áprilisban fejeződött be az épületegyüttes felújítása, egy új természettudományos pavilon kialakítása és a kastélykert rehabilitációja.