Magyar szerzők művei a fókuszban Miskolcon

Kultpol

(MTI) - A Magyar kultúra napját nemcsak a magyar szerzők műveinek bemutatásával ünneplik a házban, hanem több napos kapcsolódó rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket - mondta Juhász Rita intézményvezető.
   
Mint kifejtette, az irodalmat vagy a táncot kedvelők mellett a jazz és a színház szerelmesei is megtalálják a kedvükre való programot. Példaként említette Háy János A Gézagyerek című istendrámáját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadásában, amelyet a Művészetek Házában szombaton szokatlan körülmények között adnak elő a POSZT-díjas művészek.
   

MagyarAllamiNepiEgyuttes_MagyarConcerto_1.jpg
 Magyar Concerto

A Magyar Állami Népi Együttes pénteken az egyik legszebb koreográfiáját, a Magyar Concertót hozza el az ünnep alkalmából a miskolci közönségnek. A fiatalokra, a gyerekekre és a családokra is gondoltak a rendezők, amikor csütörtökre a Guruló Színház A Pál utcai fiúk, vagy amikor január 28-ra a Háromszék Táncegyüttes Mátyás király ajándéka című előadását a Művészetek Házába hívták.

   
A januári újdonságok sorát gazdagítja az az új sorozat is, amely Csevegés címen január 29-én indul útjára, és havi rendszerességgel jelentkezik: Fodor János műsorvezető-szerkesztő kérdez, művész és közszereplő vendégei válaszolnak.
  
Juhász Rita beszámolt arról is, hogy a műsorkínálton túl a megszokottnál kedvezőbb jegyárakkal várják a magyar kultúra rajongóit Miskolcon a Művészetek Házában.
 

czidoragnes_alkotasa_by_picasaweb_google_com.jpg
 Czidor Ágnes alkotása

Miskolcon, az Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központban pénteken 16.30-tól szabadtéri fényfestéssel készülnek, ezt követi Czidor Ágnes festőművész kiállítása, majd magyar táncház színesíti a műsort. Este hétkor diákzenekarok találkoznak, ezt követően a Bohemian Betyárs szórakoztatja a vendégeket. A programot egy beszélgetéssel zárják, Magyar Gépmesék címmel a miskolci fiatalok és a vasgyár jövőjét taglalják.
    

A szintén miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban a Magyar kultúra napja alkalmából csütörtökön délután fél 5-re várják a versek és a költészet kedvelőit, ugyanis bemutatják Szabó Bogár Imre A nagy folyam felé című verseskötetét. A rendezvényen részt vesz Cseh Károly költő, Jancsó Dóra színművész, Koncz Károly György és Szabados Ambrus előadóművészek, a házigazda Venyigéné Makrányi Margit, a megyei könyvtár igazgatója lesz. A belépés ingyenes.
 
Korábban: