A Magyar Teátrumi Társaság a NEFMI-vel egyeztetett

Kultpol


VidnyanszkyAttila_D__OB20080917039.jpg
Vidnyánszky Attila

(MTI) ? Képtelenség, hogy a két színház leálljon, legalább a szezon végéig haladékot kell kapni ? mondta Vidnyánszky Attila, az MTT elnöke a szerdai találkozón elhangzottakról.
    

Az egyeztetésen Hammerstein Judit, a NEFMI kultúráért felelős helyettes államtitkára, Skultéty László, a tárca gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, az MTT képviseletében pedig Vidnyánszky Attila mellett Fekete Péter, Vasvári Csaba és Szűcs Gábor vett részt.
    
A Magyar Teátrumi Társaság elnökének értékelése szerint a szervezet megnyugvással fogadta, hogy a NEFMI vezetése is a színházi évad nyugodt befejezését és a színházak helyzetének hosszú távú rendezését tartja a legfontosabbnak. Hozzátette: a szervezet készen áll arra, hogy közreműködjön a hosszú távú megoldás biztosításának érdekében folytatott egyeztetésekben.
    
Az MTT vezetése azért fordult a NEFMI képviselőihez, hogy az állami fenntartású fővárosi színházak működése a jövőben is biztosított legyen. Mint Vidnyánszky Attila elmondta, a támogatásuk megvonásáról szóló hírek kapcsán kérték az egyeztetést a Játékszínről és a Budapesti Kamaraszínházról, valamint a budapesti színházi struktúra átalakításáról. "Konszenzus alakult ki abban, hogy a legcélszerűbb, legmegnyugtatóbb megoldás a Játékszín és a Budapesti Kamaraszínház működésének biztosítása az évad nyugodt befejezéséhez, és eközben a hosszú távú megoldás megkeresése" ? mondta Vidnyánszky Attila.
 
Megnyugtató volt számukra hallani, a minisztérium és minden illetékes azon dolgozik, hogy ezek az intézmények működni tudjanak a szezon végéig. "Az elkövetkező hónapokban kell kitalálnunk, milyen átalakításokra van szükség ahhoz, hogy ezek a színházak megmaradjanak kulturális intézményeknek és játszóhelyeknek. Mindenki azon dolgozik, hogy minél hamarabb konkrét megoldás szülessen" ? tette hozzá Vidnyánszky Attila.
    
Az MTT elnöke kedvező fejleményként értékelte, hogy nem eldöntött, lezárt kérdéssel szembesültek, hanem azzal: megpróbálják konszolidálni a helyzetet. "Azt még senki nem tudja, honnan sikerül előteremteni a két fővárosi színház létéhez szükséges mintegy 400 millió forintot, de a szándék megvan a működés biztosítására" ? fogalmazott.
    
Vidnyánszky Attila szerint az átalakításra sokféle lehetőség van, amely már a Pesti Magyar Színházat, a Nemzeti Táncszínházat és a Budapesti Operettszínházat is érinti. "Ez nagyon komoly, az egész szakmát érintő és meghatározó kérdés, amellyel az elkövetkező hetekben és hónapokban intenzíven foglalkozni kell ahhoz, hogy a helyzet ne vezessen katasztrófához". Az MTT vezetője azt mondta, a kényszer és az ésszerűség is azt diktálja, hogy elvégezzenek bizonyos strukturális átalakításokat.
    
Hétfőn a Gödör Klubban a szakma beszélgetést tart ezekről a kérdésekről. "Mindnyájunk feladata, hogy valamilyen formában ezt a válságot megoldjuk" ? hangsúlyozta Vidnyánszky Attila. Kitért arra, hogy a magyar színház európai és világviszonylatban is nagy érték, amelyet védeni kell, és nem tud semmilyen érvet elfogadni egy színház bezárására. "Az átalakulás megtörténhet, de nem tudom elfogadni, hogy a színház ne kulturális intézményként, színházként működjön" ? hangoztatta Vidnyánszky Attila, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a színházi előadások nagyrészt teltházzal mennek, még ha meg is figyelhető bizonyos visszaesés a fővárosi intézményeknél.