Már a második emeletét építik a celldömölki Vulkán Múzeumnak

 

(MTI) A Kemenes Vulkánpark központi épületének tervezésére 2009-ben írt ki pályázatot a celldömölki önkormányzat, amelyet a Földes és Társai Építésziroda nyert meg. Miután az önkormányzat eredményesen pályázott uniós támogatásra, idén megkezdődhetett az építkezés. A beruházás részeként megépül a központi fogadóépület, a "vulkánház", amely egy 913 négyzetméter hasznos területű, többszintes interaktív kiállítótér.

 
Földes László Ybl-díjas építész elmondta, hogy március és május között várható az átadás. A park koncepcióját Harangi Szabolcs, az ELTE tanszékvezetője alkotta meg. A vulkanológus szakembert külföldi tapasztalatai inspirálták, ezek az ötletek képezik az elkészült tervek alapját. "Nem hagyományos koncepcióról beszélünk, az épület térrendszere egészen más, mint egy átlagos látogatóközponté: az épület szerkezetét egy 12 méter magas vasbeton kocka alkotja, amelybe óriás gyufásdobozként betűzdeltük azokat a termeket, amelyekben a leendő kiállítások kapnak helyet" ? mondta a terveket részletezve az iroda vezetője.
 
A dobozok rozsdás hatású, úgynevezett korten acéllal vannak burkolva, amelytől az egész épület markáns hangulatú üzemi megjelenést kap. A gyufásdobozokhoz hasonlító kockákat belül lebegő lépcsőkkel kapcsolják össze, ezek ? a különleges hatás fokozásán túl ? biztosítják az egész tér átláthatóságát.
 
"Az épület szerkezete a vulkánok alapvető tulajdonságára alapoz. A föld alatt fortyogó magmában túlnyomás keletkezik, ennek következtében tör ki a láva a vulkán tetején. Ugyanezt az utat járhatja végig a látogató a kiállítás során: a süllyesztett alsó terekben részletesen megismerheti a földfelszín alatti folyamatokat, majd egyre feljebb haladva végigkövetheti a láva útját egészen a hegy csúcsáig. Ez a két hatás egymást erősítve alakítja az általunk tervezett épület hangulatát, szellemiségét" ? fogalmazott az építész.
 
Az elképzelésekben szerepel egy felfedező terem, amelyben saját kezűleg is építhetnek tűzhányót a látogatók és valódi földrengést élhetnek át egy szimulátor segítségével. A Verne-kabinban a Föld mélyébe vezető virtuális utazást terveznek, ahol a résztvevők megismerhetik a magma keletkezésének titkát, a Vulkán-színház elnevezésű teremben pedig a világ működő vulkánjainak életéről szóló filmvetítéseket terveznek. A tűzhányók sötét oldalával a Vulkán-horror teremben lehet majd megismerkedni, itt emlékeznek meg majd az elképzelések szerint a hatalmas kitörések nyomán elpusztult városokról, civilizációkról ? sorolta a lehetőségeket Földes László, aki Tatár-Gönczi Orsolyával, Balogh Csabával és Sirokai Leventével együtt dolgozott a terveken.
 
Celldömölk önkormányzata a turizmus fellendülését várja a Vulkánpark megnyitásától, amit 2012 nyarára terveznek ? mondta Fehér László polgármester. "Évente több tízezer látogatóra számítunk, januártól már megkezdi egy stáb azt a marketingmunkát, amellyel több megyébe kiajánlják középiskoláknak, egyetemeknek, turizmusszervező cégeknek a Vulkánparkot mint idegenforgalmi látványosságot" ? sorolta a lehetőségeket a polgármester.
 
Hozzátette: nemcsak Celldömölk, de a egész régió számára is előnyöket jelenthet a beruházás, hiszen még külföldről is vonzhat ide turistákat, de mindenképp hozzájárulhat ahhoz, hogy akik a vasi vagy zalai gyógyfürdőkbe érkeznek, akár több napot is eltöltsenek itt. Celldömölk egyébként kegytemploma miatt a vallási turizmus egyik célpontja is, a Vulkánfürdővel és a Ság-hegy látnivalóival együtt a Vulkánpark már komplex kínálatot jelent.
 
Fehér László szólt arról is, a tavasztól őszig működő Vulkánpark fenntartása, üzemeltetése becslésük szerint évente 40 millió forintba kerül majd, amelynek felét a jegybevételekből remélik előteremteni. Szavai szerint önmagában egy ilyen vállalkozás sohasem nyereséges, a bevételek egy része azonban a celldömölki szállásadóknál, szolgáltatóknál jelentkezik majd és az idegenforgalmi adóból is lehetnek bevételeik.