Maradhatnak a Konfuciusz Intézetek tanárai az Egyesült Államokban

 

(MTI) Az amerikai külügyminisztérium május 17-én kiadott utasítása arról rendelkezett, hogy azok az egyetemek, amelyeknek keretében Konfuciusz Intézetek működnek, és amelyek elemi, illetve középiskolákban oktatnak kínai nyelvet, június végével e tevékenységüket be kell hogy fejezzék, a tanároknak az országot el kell hagyniuk; az intézetek számára külön akkreditációt kell beszerezni. Az indoklás szerint a felsőoktatási szint alatti oktatásra a vendégtanárok mostani vízumuk alapján nem jogosultak.
 

Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, a tárca segít megoldani a vízumproblémát és emiatt senkinek nem kell elhagynia az országot. Az új dokumentum szerint nem lesz szükség külön akkreditációra sem. Victoria Nuland külügyi szóvivő maga is sajnálkozásának adott hangot a korábbi rendelkezés miatt, és jelezte, hogy annak korrekciója hibájuk elismerése.
 
Kínában meglepetéssel és csalódottsággal fogadták az első hírt, s a média, valamint az illetékesek túl azon, hogy bírálták a döntést, a kínai fél vétlenségét igyekeztek hangsúlyozni abban, hogy az adott helyzet előállt. Egyben a kulturális kapcsolatok, a "barátság" megromlását vetítették előre.
 
Az intézetek pekingi központjában, a Hanbanban hangoztatták, hogy a Konfuciusz Intézetek ? csakúgy, mint másutt ? az Egyesült Államokban is a partner intézmények kérésére alakultak, azok felettes szerveinek jóváhagyásával, és közösen működtetik őket. Sajtójelentések szerint az érintett amerikai egyetemek vezetői, tanárok és diákok ugyancsak ellenzésüknek adtak hangot.
 
A világon az Egyesült Államokban van a legtöbb intézet, illetve Konfuciusz Tanterem. Előbbiből 81, utóbbiból 299 található összesen 48 államban. Az elsőt 2005-ben alapították Maryland államban.
 
A China Daily című lap azt írta, hogy a korábbi döntés értelmében legkevesebb 51 oktatónak kellett volna elhagynia az Egyesült Államokat, ahol egyébként csaknem 600-an dolgoznak.
 
A Hanban vezetője, Hszü Lin üdvözölte a probléma megoldására tett gyors amerikai lépést, és hozzátette, hogy az Egyesült Államokban immár visszafordíthatatlan a kínai nyelv tanulása iránti igény.