Megduplázta látogatottságát a szentesi Koszta József Múzeum

Kultpol


szenteskosztajozsefmuzeumx.jpg
Koszta József Múzeum

A szentesi múzeum munkatársai a tanév kezdetén megkeresték a helyi iskolákat, szakmai munkaközösségeket és fölmérték az igényeiket. Bevontak művészettörténet, rajz, magyar, történelem, földrajz és honismeret tanárokat is. A cél eredetileg az volt, hogy a gyerekekkel megszerettessék a múzeumot - hiszen ha ezt sikerül elérni, felnőttként is szívesen látogatnak majd el egy-egy kiállításra.

 
Összesen 13 nagy rendezvényük volt egy év alatt, vagy a múzeum "költözött ki" az iskolákba, vagy a diákok költöztek be oda. A programok olyan jól sikerültek, hogy fél év alatt megduplázták a múzeum látogatottságát. És bár a szervezők elsődlegesen Szentes városával számoltak, az eredményeket látva, a kistérségi iskolák is önként jelentkeztek, hogy szeretnék, ha őket is bevonnák a rendezvénysorozatba.
 
Béres Mária igazgató szerint a sikerhez legnagyobb részben két ember munkája járult hozzá. Az egyikük Csige Istvánné nyugalmazott teremőr, aki három éve van a múzeumban, előtte 40 évig tanított, a másik Lantos Imre, szintén nyugalmazott teremőr, aki a honlapot tartotta karban. Az ő munkája azért volt különösen fontos, mert a gyerekek legtöbbször az internetről töltöttek le anyagokat, feladatlapokat.
 
Mint ismeretes, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya és a Múzeumok Mindenkinek Program Múzeumi Oktatási és Képzési Központja (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre) szeptember 29-én immáron hatodik alkalommal rendezte meg a Múzeumpedagógiai évnyitót, melynek ebben az évben az Iparművészeti Múzeum adott otthont. Ez alkalommal került sor a Múzeumpedagógiai nívódíjak átadására is. Ebben az évben, két kategóriában két-két díjat adtak ki (Legjobb múzeumpedagógiai kiadvány: Szépművészeti Múzeum - Picasso, Klee, Kandinszkij, a svájci Rupf gyűjtemény remekművei, Magyar Nemzeti Galéria - Vaszary János - Vezető a kiállításhoz középiskolások és családok számára; Zichy Mihály - A "rajzoló fejedelem", Legjobb múzeumpedagógiai kezdeményezés: Blaskovich Múzeum, Miskolci Képtár - Városi Művészeti Múzeum), ezzel ismerve el a 2007. október és a 2008. augusztus közti időszak legjobb múzeumpedagógiai kezdeményezéseit, illetve a fenti időszakban kiadott legszínvonalasabb múzeumpedagógiai kiadványokat. 
 
Emellett a bírálóbizottság javaslatára két különdíj odaítélésére is sor került. A gyöngyösi Mátra Múzeum mellett a Koszta József Múzeum érdemelte ki az elismerést. "Az intézmény kiváló példáját mutatta fel az egész éven átívelő, az iskolák, civil szervezetek és a múzeum közti együttműködésre alapozott, közösségi célokat szolgáló ismeretterjesztő múzeumi-közművelődési tevékenységnek" - szólt az indoklás.