Megtartották a soros magyar EU-elnökség "felvezető" koncertjét

 
(MTI) - A Liszt-év keretébe illeszkedő eseményre a Nemzeti Hangversenyteremben (Auditorio Nacional de Música) került sor, kizárólag a magyar és a spanyol szervezők által meghívott közönség előtt, akik között ott volt a királyi pár mellett a spanyol állam több magas rangú állami tisztségviselője - köztük a főügyész, az alkotmánybíróság elnöke és három miniszter is.
    
A műsor egyaránt tartalmazott magyar és spanyol műveket. Zenetörténeti adalék, hogy az idén, születésének 200. évfordulóján ünnepelt Liszt Ferenc az 1840-es évek közepén spanyolországi és portugáliai koncertkörúton járt. 
    
A csütörtöki esemény külön érdekessége magyar diplomaták szerint, hogy a súlyos betegségen átesett, idős spanyol uralkodó öt éve először látogatott el komolyzenei koncertre a hagyományosan jó spanyol-magyar kapcsolatok kedvéért, s az illusztris vendég jelenléte értelemszerűen ráirányítja a figyelmet a most kezdődő spanyolországi Liszt-eseménysorozatra.
    
A spanyol fél egyébként ingyen bocsátotta rendelkezésre a Hungarofest irodával közösen szervezett koncerthez az Auditorio Nacional 685 fős hangversenytermét.
    
Az évforduló 2011-ben az egész világon a klasszikus zene kiemelt ünnepe, s az emlékév első fele egybeesik Magyarország első európai uniós elnökségével, amely így maga is lehetőséget kínál arra, hogy Európa-szerte bemutassák a magyarságát mindig büszkén vállaló egykori világpolgár zeneszerző és zongoravirtuóz munkásságát.
    
Szőcs Géza államtitkár korábbi szavaival élve ez lesz a "zászlóshajója" a magyar EU-elnökséget kísérő, összesen mintegy 300 kulturális programnak.
    
Madrid előtt két nappal Helsinkiben játszott Liszt-darabokat Farkas Gábor, 14-én pedig Berlinben lesz Liszt-évet megnyitó koncert - ott Klukon Edit és Ránki Dezső közreműködésével. Még januárban Londonban koncertezik a Budapesti Fesztiválzenekar, az LFKZ Madrid után a Baltikumban turnézik majd, míg a Pannon Filharmonikusok Bécsben adnak koncertet.
    
Magyarországon január 22-én a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) ünnepi hangversenyével veszi kezdetét a Liszt-év, s ezt a koncertet január 25-én és 26-án Brüsszelben ismétlik meg a magyar EU-elnökség egyik eseményeként.