Megújult közterek és fejlődő települések pályázatait várja a MUT
A MUT és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület Köztérmegújítási Nívódíját azok a 2005 óta megújult közterek nyerhetik el, amelyeken az adott település arculatát befolyásoló, új, illetve értéknövelő rehabilitáció történt. Elsősorban központi vagy alközponti jelentőségű közterek, közparkok, sétálóutcák és üzletutcák nevezhetők a díjra. A pályázatokat városközpont és főtér, valamint lakókörnyezet közterei kategóriában bírálják el és díjazzák.
A társaság települési Hild János-díjára ? amelyet 33. alkalommal adnak majd át ? olyan önkormányzatok pályázhatnak, amelyek kimagasló eredményeket értek el az adott település céltudatos, fenntartható, integrált, stratégiai fejlesztése terén. Feltétel továbbá, hogy az adott önkormányzat bemutassa, hosszabb ideje ? legalább nyolc éve ? dokumentáltan tudatos, célszerű stratégia alapján tervezi és valósítja meg fejlesztéseit.
A települési Hild János-díj egy alkalommal legfeljebb három pályázónak adható.
A három díj elosztása során külön bírálják el a 2000 fő alatti, a 2000 és 20 000 fő közötti, és a 20 000 fő feletti lakosú települések pályázatait.
Mindkét kiírásra március 9-én 12 óráig várják a nevezéseket.
A pályázatok részletes feltételeiről a MUT honlapja ad bővebb felvilágosítást.