Megvan a Pécs2010 projekt programtervezete

(MTI) - A pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt 2010-re vonatkozó programkoncepcióját és programtervezetét hétfőn adta át Hiller István oktatási és kulturális miniszternek, valamint Tasnádi Péter pécsi polgármesternek a program művészeti tanácsa nevében Giorgio Pressburger író, rendező Budapesten.
 

Giorgio Pressburger átnyújtja a programtervezetet Hiller Istvánnak. Jobbról Tasnádi Péter.

Hiller István elmondta, hogy a Művészeti Tanács a határidőt betartva április 30-ra elkészítette az EKF programkoncepcióját. Most már nem a határidőkről, hanem tartalomról, megvalósításról beszélünk - mutatott rá. A miniszter ismételten hangsúlyozta, hogy a programtervezetről 48 órán belül dönt azt követően, hogy a különböző szakbizottságok és Pécs közgyűlése meghozza a döntését.

 
Tasnádi Péter, Pécs város polgármestere "mérföldkőnek" nevezte a stratégia megszületését. Mint mondta, Magyarország legjelentősebb kulturális alapú vidékfejlesztéséről, regionális programjáról van szó. A pénzügyi forrásokat firtató kérdésre Tasnádi azt válaszolta, hogy a szükséges összeg a rendelkezésükre áll, a művészeti tanácsnak ugyanakkor szelektálnia kellett a produkciók között. Hiller István ehhez még azt fűzte hozzá, hogy a kulturális programok megvalósításának pénzügyi háttere adott, "financiális problémák nem fognak adódni".
 
Giorgio Pressburger szerint Pécs városa az EKF révén teljesen belekerül abba az európai kulturális hálózatba, melynek már régóta részese. Koncz Erika, a Magyar Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese, aki szintén a művészeti tanács tagja, kiemelte: a testület célja az volt, hogy a programterv a maga sokszínűségében, mélységében reprezentálja a magyar kultúrát. A stratégia "kulturális léptékváltást", kulturális alapú városfejlesztést ígér Pécsnek, értelmezi, integrálja és tartós kulturális bázissá szervezi a Déli Kulturális Övezetet - hangsúlyozta.
   

A művészeti tanács egy másik tagja, Horváth Zsolt trombitaművész, a Pannon Filharmonikusok igazgatója arról szólt, hogy Pécs2010 EKF projekt központi szimbóluma a "rítus" lesz. A rítus három fázisa, a "számvetés", a "kavalkád", és a "ritmusváltás" minden dimenzióban, minden kontextusban értelmezhetővé teszi azt a - biztos értékekre építő, attól az új hatások által eltávolodó, majd megújuló, értékekben gazdagodó - folyamatot, amely 2010-ben Pécsett történik - fogalmazott Horváth Zsolt, aki fontosnak nevezte azt is, hogy a város önmagához képest definiálja életét, jövőképét.

 
Kitért arra, hogy a Művészeti Tanács megfogalmazott egy programrendszert is, amely nyitányprogramokból, pillérprogramokból, valamint pályázati programokból áll. A nyitányprogramok adják át Pécs városának és az ünneplő közönségnek a kulturális teret és a programévet, a pillérprogramok a rendezvénysorozatokat tartalmazzák, míg a pályázati programok a pillérprogramok mellett a koncepció teljes körű megvalósulását szolgálják - mondta Horváth Zsolt, hozzátéve, hogy az utóbbi meghívásos pályázatokból és nyílt, tematikus pályázatokból áll. Felhívta a figyelmet arra is, hogy valamennyi tervezett beruházás megvalósul Pécsett, ezeket szakaszosan adják át.
   
Az EKF-program művészeti tanácsának, amely március 1-jén kezdte meg munkáját, április 30-ig kellett kidolgoznia a végleges kulturális stratégiát és programtervet. A grémium - Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok ügyvezető igazgatója, Koncz Erika, a Magyar Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese, Lauter Éva, a Balassi Intézet főigazgatója, Pál Zoltán Munkácsy-díjas szobrászművész, Giorgio Pressburger író, rendező és Vincze János rendező, a Pécsi Harmadik Színház igazgatója - a tavaly november végén lemondott művészeti igazgató, Méhes Márton feladatait vette át.