Mezős Tamás: nincs szó állami tulajdonú kastélyok eladásáról
(MTI) - Mezős Tamás hangsúlyozta: az MNV a rossz állapotban lévő kastélyok állagvédelme, illetve felújítása céljából dolgozta a piaci hasznosítási koncepciót, amelynek keretében olyan befektetőket keres, amelyek a KÖH szempontjai szerinti helyreállítást, illetve funkciókat valósítanák meg az épületekben.
A terv érdekében Tátrai Miklós, az MNV vezérigazgatója június 15-én írt levelet Hiller István oktatási és kulturális miniszternek, a tárcavezető hozzájárulását kérve az acsai Prónay-, a soponyai Zichy-, a bajnai Sándor-Metternich-, a gyulai Almássy-, a tatai Eszterházy-, a dégi Festetics-, a füzérradványi Károlyi-, a lovasberényi Cziráky-kastély, valamint az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim- és a fertőrákosi püspöki kastélyegyüttes piaci alapú hasznosításához.
A tíz épület kiválasztását nem a KÖH végezte; nem is biztos, hogy mindegyik kastélyban meg lehet valósítani az üzleti alapú üzemeltetést - jegyezte meg Mezős Tamás: "Gyulán például túl kicsinek tűnik mind a terület, mind a ház ahhoz, hogy önálló funkciót befogadhasson, de alkalmas lehetne arra, hogy a város kezelésében valamilyen intézményként működhessen tovább".
A KÖH vezetője szerint azonban a többi épület alkalmas lehet a hasznosításra akár önmagában, vagy egyes kastélyok esetében akár úgy, hogy közvetlen környezetükben szálloda vagy konferenciaközpont épül.