Miskolc és Kassa határtalan élményeit is támogatják
(MTI) - Zicherman-Mikulás Brigitta, a magyar Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) programirányító hatóságának vezetője a sikeresen pályázó projektek vezetőivel szerdán Kassán írta alá a támogatási szerződéseket.
Az aláírási ünnepség után a Miskolci Nemzeti Színház operettgálát mutatott be a résztvevőknek.
A Miskolci Nemzeti Színház és a Kassai Állami Színház közös - Határtalan élmények elnevezésű - projektje szintén támogatást nyert. "Legfőbb célunk, hogy műsorcserét valósítsunk meg Kassa és Miskolc között. A miskolciak várhatóan ötször, míg a kassaiak hatszor lépnek fel a partnervárosban. Ezen kívül egy közös előadás is tervben van" - mondta Peter Himic, a Kassai Állami Színház igazgatója.
A közösen betanult darabot hat-hat alkalommal adnák elő Kassán, illetve Miskolcon. Mindkét társulat színészei a vendégelőadásokon a saját anyanyelvüket fogják használni, s a nézők tolmács vagy feliratozás segítségével követhetik a szöveget. "Meglehet, hogy a kultúra és a színház segítségével ledönthetjük vagy átléphetjük a gátakat, s kereshetjük az egymáshoz, a közös hanghoz vezető utat" - fejtette ki Himic.