MMKA: 750 milliós zárolás várható a filmes közalapítványnál

Kultpol

(MTI) - A közalapítvány előző vezetése alatt folytatott gazdálkodást átvilágító auditok 7,9 milliárd forintos kötelezettségállományt tártak fel, amelyből 6,5 milliárd a banki kötelezettség - ismertette a vizsgálatok eredményét az MMKA kuratóriumának elnöke.

   
Kőrösi Zoltán emlékeztetett: a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány be nem tartott ígéretei, hibás döntései, valamint a filmes szervezet túlköltekezése egyaránt hozzájárultak a komoly kötelezettségállomány kialakulásához. Mint azonban hangsúlyozta, az MMKA-nál "felelőtlenségek történtek, de törvénytelenség nem állapítható meg". A kulturális tárca minden évben vizsgálta és elfogadta a közalapítvány működését - jegyezte meg az elnök.
   
Mint a kuratórium több tagja is hozzátette, a 7,9 milliárdos összeg nem "tűnt el", hiszen a közalapítvány azt filmtámogatásra fordította, az eddigi túlköltés miatt azonban a jövőben kevesebb film támogatására lesz lehetőség. A túlköltés szinte kizárólag a játékfilmeknél volt megfigyelhető: ennek a gyakorlatnak a többi műfaj látta kárát, így a jövőben az úgynevezett "kisműfajoknak" (a dokumentum-, az animációs és a kisjátékfilmeknek) nagyobb figyelmet kell kapniuk - értettek egyet a sajtótájékoztató résztvevői.
   
Kőrösi Zoltán elmondása szerint az MMKA konszolidációs tervének fontos elemei, hogy a szervezet jelentősen visszafogta saját működési költségeit és új pályázati rendszert vezet be kevésbé szétaprózott támogatásokkal.
   
A közalapítvány terveiben szerepel a filmforgalmazás és a terjesztés kérdésének rendezése, hogy a kistelepülések lakóihoz is eljuthassanak az ő adójukból is forgatott hazai filmek, de az MMKA az eddigieknél komolyabban szeretne építeni az európai kooperációs lehetőségekre is, együttműködve a magyar kulturális diplomáciával és a köztelevízióval - ismertette a tervezet további pontjait Kőrösi Zoltán. A konszolidációs csomagot "kőkeményen" be fogják tartani.
   
A kuratórium tagjaként Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta, hogy az MMKA gazdálkodása jelenleg az állammal kötött négyéves finanszírozási szerződésen alapul, amely 2013-ig 26 milliárd forintot irányoz elő a filmes szervezet számára. A szerződésen alapuló konszolidációs terv végrehajtása esetén az MMKA jelenlegi kötelezettségállománya egészen szerény szintre lenne csökkenthető - jegyezte meg.
   
Bod Péter Ákos közgazdász, kuratóriumi tag azonban hozzátette: nem tudni, hogy a kormányzat be tudja-e, be akarja-e tartani a 26 milliárdos vállalást.
   
A kuratórium tagjai elmondták: bár kétszer ekkora mértékű zárolásról is lehetett hallani, de tudomásunk szerint a kormány 750 millió forintot fog zárolni az MMKA második félévi költségvetéséből. "Ez is komoly összeg és nagy gondokat okoz a magyar filmszakmának" - fogalmazott Baán László.
   
A jövőről szólva a kuratórium tagjai úgy vélekedtek: szükséges lesz az állam mecénás szerepének végiggondolása és az eddiginél több külső forrás bevonása. Ha azonban a hazai filmkultúra súlyos alulfinanszírozottságán nem sikerül javítani, azt a térségbeli versenytársak ki fogják használni - fűzték hozzá többen.