Multifunkcionális kulturális központot terveznek Siófokon

Kultpol

(MTI) - Egy, a dél-balatoni régióban megvalósítandó multifunkcionális kulturális központra már elkülönített 1,2 milliárd forintnyi uniós keretet a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT). Ilyen célú, több éve előkészített projekttervekkel jelenleg csak Siófok rendelkezik a térségben. A projektet a Balatoni Fejlesztési Tanács kiemelten kezeli.
 
Tavaszra várható a részletes szakmai koncepció, a megvalósíthatósági tanulmány és az építési tervek elkészítése. Ezek elbírálását követően dönt a kormány arról, hogy bekerülhet-e a nagyszabású kulturális balatoni terv az országos szinten kiemelt projektek közé a DDRFT-vel.
 
 
 
A 320 fok Művészeti, Kulturális és Technikai Témapark néven futó projekt Siófok 1955-ben épült, helyi védettséget élvező, funkció nélkül maradt kenyérgyárának átalakításával valósulna meg a szomszédos volt szódagyár területének bevonásával. A tervek szerint az ingatlanok átalakításával és fejlesztésével egy olyan egyedi kulturális objektum létesülne, amely jelentős kiállító- és eseménytérrel, étteremmel, kávéházzal, alkotóházzal és műhelyekkel rendelkezik. A központ kiemelt célja lenne kortárs művészeti közgyűjtemények befogadása, valamint a művészeti képzés meghonosítása. A több profilú létesítmény oktatási és tudományos ismeretterjesztő funkciókat is ellátna, helyet biztosítva rendezvényeknek, koncerteknek, konferenciáknak is.
 
Juhász László projektfelelős hangsúlyozta, hogy a jelentős idegenforgalmat lebonyolító balatoni régióban jelenleg nincs olyan turisztikai vonzerővel bíró attraktív épület és intézmény, amely nagyszabású, nemzetközi megmérettetésben is helytálló kulturális és szórakozási lehetőséget nyújthat. Siófok önkormányzata csaknem 400 millió forintot fordított az ingatlanok megvásárlására és további 800 millió forintos önerőt biztosít a tervek első ütemének megvalósításához. A projekt teljes megvalósításának költségigénye 4,5-5 milliárd forint.
 
Juhász László kifejtette, hogy a manapság divatos retró hangulat kedvez a kenyérgyári projektnek, így a lepusztult környezet ellenére már három éve megkezdték különleges kulturális programok, kiállítások szervezését, ezzel a leendő központ ismertségének megteremtését.
 
 
Anyagi sikert még nem, de szakmait annál inkább hozott a nemzetközileg elismert Frank O'Gehry építész életmű-kiállítása, egy kortárs képzőművészeti tárlat vagy a graffiti-verseny. Hasonlókat remélnek a napokban megnyílt, a Mao-korszak kínai propagandaplakátjaiból és kortárs kínai fotóművészek képeiből álló kiállítástól, amelyet a város és a Balatoni Fejlesztési Tanács támogatásával sikerült megvalósítaniuk. A "kultúragyár" tehát már beindult, és a tervek szerint az építkezés alatt is üzemelni fog, szorosan együttműködve Péccsel, 2010 egyik európai kulturális fővárosával. A működtetési költségeket, amelyet jelenleg még siófoki vállalkozók állnak, a fejlesztések megvalósulását követően a tervek szerint Siófok biztosítja majd a turizmusból és a központ rendezvényeiből befolyó bevételekből.