Munkácsy Mihálynak állítana emlékművet Munkács polgármestere

(MTI) - Lengyel Zoltán egy csütörtöki munkácsi kulturális rendezvényen felszólalva hangsúlyozta: nagy álma, hogy végre méltó emlékműve legyen Munkácson a város nagy szülöttének, Munkácsy Mihálynak. Mint mondta, arra fog törekedni, hogy ez a vágya még polgármesteri mandátumának lejárta előtt megvalósuljon - adta hírül a mukachevo.net munkácsi hírportál.
    

Munkács polgármestere nehezményezte, hogy eddig nem akadt mecénás, aki anyagilag támogatta volna a Munkácsy-emlékmű elkészítését, pedig - mint emlékeztetett - a magyar üzletemberekkel való találkozóin mindig felveti a kérdést, sőt van, amikor nyíltan kéri a vállalkozók segítségét az ügyben. 
    
Az emlékmű gipsz makettje már 30 éve elkészült, s a Munkácsi Művészeti Iskolában várja, hogy bronzba öntsék - tette hozzá Lengyel Zoltán. Azt is közölte, hogy amennyiben sikerül elkészíteni Munkácsy emlékművét, azt a város főterén állítják fel, a festő mellszobrának a helyén, s az utóbbit átviszik a művészeti iskolába.