Múzeumi Majális, Múzeumok Éjszakája és Kulturális Örökség Napjai 2006-ban

Kultpol

A május 18-i múzeumi világnap alkalmából 2006. május 20-21-én (szombaton és vasárnap) tartják a tizenegyedik Múzeumi Majálist a budapesti Nemzeti Múzeumban. A Múzeumkertbe idén közel száz budapesti, vidéki és határon túli múzeum települ ki, hogy ízelítőt adjon kínálatából a fővárosi közönségnek. Új elem a programok között a MúzExpo, amelyen kiállítás rendező, múzeumtechnikai és a múzeumi marketingben jártas cégek mutatkoznak majd be a múzeum Dísztermében. Tavaly a két nap alatt 35 ezren vettek részt a Múzeumi Majális programjain, kézműves foglalkozásain, kirakodóvásárain és koncertjein. A kulturális tárca ezen a hétvégén adja át Az Év Múzeuma díjakat is. A rendezvényt 2006-ban a Nemzeti Kulturális Alap 13 millió forinttal támogatja.

Idén negyedik alkalommal kerül sor a Múzeumok Éjszakája programsorozatra. A hagyománynak megfelelően idén is Szent Iván éjjelén, azaz 2006. június 24-én, szombaton várják a látogatókat a múzeumok országszerte egész éjszaka. A múzeumok ezen a napon a Szentivánéj hangulatához igazadó ?tüzes? programokkal készülnek. Az európai nagyvárosok sikeres példáján felbuzdulva a kulturális tárca elsőként 2003-ban rendezte meg a Múzeumok Éjszakáját. Tavaly több mint 100 ezren voltak kíváncsiak a 36 budapesti és a 17 vidéki múzeum éjszakai programjaira. A programsorozatot a kulturális minisztérium Közgyűjteményi és Közművelődési helyettes államtitkársága koordinálja, a rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap az idén 37 millió forinttal támogatja.

Egész éjszakás múzeumi programokra Európa más városaiban is sor kerül, így például Berlinben 2006. január 28-án és augusztus 26-án tartották, Stuttgartban 2006. március 18-án, Hamburgban 2006. április 29-én, Düsseldorfban 2006. május 6-án, Bécsben 2006. május 20-án, Zürichben pedig 2006. szeptember 2-án rendezik meg a múzeumokat népszerűsítő eseményt.

Az Európa Tanács védnökségével immár 48 országban kerül sor a hazánkban hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén megrendezett Kulturális Örökség Napjaira, melynek ez évi időpontja a 2006. szeptember 16-17-i hétvége. Ez alkalommal sok száz különleges épület nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Az idén a program ?A fél(t)múlt építészete? címmel, a szocreál építészet köré szerveződik. A központi téma kapcsolódik az 1956-os forradalom 50. évfordulójának megünnepléséhez. A szervező Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2006. június 30-ig várja a rendezvényhez csatlakozni kívánó helyszínek jelentkezését.